A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

KATKÓNÉ BAGI Éva: Az 1806-ban szerveződött szegedi polgárőrségi századok egyenruházatuk és zászlóik tükrében

Az elvékonyodott alapszövet alátámasztását a szükséges helyeken, hasonló színre festett puplinnal végeztük. Címeres oldalra fektettük az alátámasztót, majd középről kiindulva, a szálirányt erősen figyelembevéve 10 cm-es négyzetek kialakításával ráférceltük. A fércsorokat csipkecérna 19 felhasználásával váltottuk ki. A cérnát a lebegő szövetszálakra merőlege­sen fektettük le, majd fél cm-es öltésekkel sűrűn rögzítettük, a sortávolságot mindig fe­lezve, végül 3-4 mm-es sorok hálózták be az elgyengült szövetet. A továbbiakban a szö­vet és az alátámasztó teljesen együtt mozog. Következő lépés volt a viaszos japánpapír réteg leoldása a festményről, amit fapálci­kára csavart terpentines vattával végeztünk, mindig kicsi szakaszokban. Ettől a viasz­réteg fellazult, majd lakkbenzinnel zsírtalanítottuk és végezetül ezeket a vegyszereket alkohollal távolítottuk el a felületről. A teljesen fellazult papírt vizes vattával könnye­dén el lehetetet távolítani a festményről, ami ezáltal szintén megtisztult. A hasadozott festményre hasonló színű mowüithes krepelincsík vasalása követke­zett mindkét oldalon. A kis hiányokat vászon beragasztásával tüntettük el, ami regnáüal történt beecsetelés után víztaszító lett és az alapszínhez hasonló tónusúra tudtuk festeni akrüfestékkel. így a festmény egységes egészet alkot, a töredezettsége, hullámossága megszűnt ez­után a visszafordítható műveletsor elvégzése után. Végső munkafolyamatként a zászló sűrű sorokkal megerősített baloldalát lefedtük hasonló színre festett puplin anyaggal, aminek a széleit apró öltésekkel rögzítettük. A festmény ovális kontúrvonalába honleány fonalat fektettünk, így a baloldalon eh­hez a szálhoz tudtuk rögzíteni az alábélelőt. A festmény levédését Szűcs Árpád, a tisztítását és alátámasztást T.Knotik Márta, a sűrű levarrást, a védőanyag eltávolítását, a festmény megerősítését, az alátámasztás beborítását e sorok írója végezte. (10-11. fotó) 3. A palánki német gyalog század zászlója ltsz.: T.67.38.1. (12. fotó) Reizner János a múzeum leltárkönyvében 1889. július 10-én a következő följegyzést készítette: „Gyalogsági zászló. A belvárosi német gyalog polgár felkelő század zászlója. Virágos, bordó selyem, 193 cm magas és 153 cm hosszú, arany rajzolattal körülvéve, aranyozott lándzsa csúccsal. Jobbról: angyalok által tartott országcímer, alatta 1806. fes­tett évszám. Alant aranyozott felirat: „Kelj fel ha hon s közügy kér; Áldás lesz a pályabér. " Balról: Szép kivitelben Mária olajfestésű képe, alul ugyancsak aranyozott felirat: „Sza­bad Kir. Szeged Városa polgári nemzeti őrsereg zászlója" A zászló nemzeti színű szalagján: „Schaffer Terézia 1843 may. " Egy másik kisebb fehér szalagon a koszorúleányok nevei: „Máler KI. - Schmidt I. - Anno 1844. " E zászlót az 1840 évben felújult polgárőrség használta. A zászló német feliratát Bauernfeind gyógysze­rész eltüntette, s ekkor került rá a magyar felirat. Innen van a zászlószalagon lévő 1943 és a zászlón magán lévő 1806 évszám között lévő különbség. 19 A halasi csipkéhez használt cérna.

Next

/
Thumbnails
Contents