A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

MARJANUCZ László: Szeged társadalma és népességfejlődése a 18-19. században

megnégyszereződött a református hitűek létszáma. Hasonló ütemű gyarapodás mondható el az evangélikusokról is, míg a katolikusok 1910-ben „csak" kb. 3-szor voltak többen mint 1858-ban. Fenti arányeltolódások értékét befolyásolja azonban az a tény, hogy 1858-ból mindössze három városrész adataira támaszkodhattunk (Felsőváros, Alsóváros, Palánk), míg az 1870-es összeírás Rókus, Alsó- és Felsőtanya felekezeti megoszlásának adatait is közölte. Ez azonban a kialakult arányokat alapjaiban nem módosította, hisz Bálint Sándor kutatásaiból tudjuk, hogy az említett területek lakói szinte kizárólag katolikusok voltak. Történetileg nézve perdöntőnek bizonyult az a folyamat, mely III. Károly uralkodásától, Szeged szabad királyi városi rangra emelésétől II. Józsefig tartott: a német iparos polgárok tömeges bevándorlása. Szeged rusztikus őslakosságának társadalmi dominanciájára az első komoly csapást ez a polgári migráció mérte. A 18. század végére ugyanis már a német bevándoroltak alkották a polgárság zömét. Népesség-gyarapodásukkal párhuzamosan azonban veszítettek nemzetiségi identitásukból, mert a polgárjog kiváltságának megszerzését a Magistratus a magyar nyelv ismeretéhez kötötte. Az evangélikus és református hívők regionális tömörülése a Palánkban, illetve a Felsővároson összefüggött a betelepülés régi hagyományaival, illetve a beköltözöttek megélhetési módjával. Szeged leggazdagabb polgárrétege, a tímárok társadalma, jórészt német eredetű, s munkavégzése a tágas Tisza-parthoz kötötte, míg az új ízlést, tárgyi és munkakultúrát meghonosító céhes polgárok a Palánk külső részein — főként a Fekete-sas utcában — települtek le. Vagyoni fölényükön alapuló társadalmi befolyásuk a 19. sz. első felében különleges terminus technikust szült: német polgár. Ennek a kifejezésnek nem az volt a tagadása, hogy „magyar polgár", hanem a „paraszt" szó. Nemcsak a tekintélyre szert tett német polgárok, hanem az eleinte hozzájuk asszimilálódott magyarság is „német polgár" kifejezést a magyarral azonosított „paraszt"-tól való megkülönböztetés céljából használta.

65 Kirekesztő hangsúlyait egy régi tanácsbeli felfogás igyekezett tompítani, amikor aláhúzta: „Mert ámbár szűrkankóban járunk, azzal nem vagyunk parasztok, hanem privilegiatus polgárok."

66 Tehát a protestáns vallásúak központi területi elhelyezkedését a jómódú, önálló mesteremberek polgári státuszigénye magyarázza: a vagyonosodást jobban szolgáló és hordozóit regionálisan is elkülönítő közigazgatási, üzleti, szellemi pozíciók birtoklása. A németség letelepülése és a protestáns confessziók elterjedése közötti összefüggést szemlélteti az alábbi tábla: 65 Bálint Sándor; 1957. I. 196. p. 66 Uo. I. 319. p.