A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)
BEZDÁN Sándor: Bevezetés az egyesülettörténeti kutatásba
A következő fázist a magam kutatásaival jelzem, szintén nem függetlenül az egykori olvasóköri hagyományoktól, melyekkel még hódmezővásárhelyi könyvtárosként találkoztam. Az élmények inspirálta témaválasztás eredménye a levéltári kutatások után egy bölcsészdoktori disszertáció a vásárhelyi olvasókörök dualaizmuskori történetéről. E munka kiegészítő folytatása számos tanulmány a helyi és más alföldi egyesületekről, később pedig ugyancsak publikált tanulmányokba foglalt kísérlet a korabeli mezővárosi egyesületi kultúráról. Munkahelyi kapcsolatok révén eljutottam Bulgáriába, Németországba és Ausztriába, ahol szintén tanulmányoztam az egyesületi irodalmat. így részben már most lehetséges bizonyos összevetés, amelynek eredményeképp megállapítható, hogy minden helyi sajátosság és időbeni eltérés mellett egyetemes társadalomtörténeti jelenségről van szó. 1 Az elmúlt évtizedben főleg a megyei levéltárak váltak az egyesületkutatás műhelyeivé. A fiatal munkatársak a kutatási módszerek folyamatos finomításával, a forrásbázis „belső használatú" rendezésével lehetőséget teremtenek egy hazai regionális vizsgálat ra, illetve összehasonlításra. A vázlatos szakirodalmi áttekintést azzal zárhatjuk, hogy a feldolgozások jelenleg sem mennyiségileg, sem minőségben nem felelnek meg az egyesületek társadalmi-politikai és kulturális szerepének. Különösen nagy a hazai történetírás lemaradása a külföldi szakirodalomhoz viszonyítva. Európában talán a német egyesületkutatás (Vereinswesen) áll az élen. A múltszázadi statisztikákra és forrásfeltárásokra alapozva monográfiákat szenteltek a jelentősebb egyesületeknek, a városok egyesületi életének, egy-egy típusnak (pl. mezőgazdasági körök). Ez a módszertani iskolázottság lehetővé tette, hogy a német történettudomány az egybevetés szándékával közelítsen e témában Közép- és KeletEurópához. Jóllehet mind az általános- és szakmonográfiák, mind a szorosan vett szakirodalom hangsúlyozzák az egyesületek társadalmi, politikai, kulturális jelentőségét, a történettudomány még adós akár a részleges köztörténeti vagy helytörténeti feltárással is. Pedig jó példák állnak rendelkezésünkre nyugaton csakúgy, mint keleten. A német nyelvterületen (Németország, Ausztria, részben Svájc, illetve a szórvány németség körében) az egyesületek történetileg és aktuálisan egyaránt fontos tényezői a társadalomnak, az egyének és csoportok azonosságtudata formálásának, a közvélemény alakításának. Németországban monográfiák, tanulmánygyűjtemények jelzik a szintetizáló törekvést, amit segít az egyes konkrét egyesületek múltját föltáró kötetek és stúdiumok sokasága. Elméleti alapvetésnek tekinthető Jürgen HABERMAS könyve, melyben a polgári társadalom kialakulásáról, a hagyományos társadalom átrétegződés érői és a közvélemény formálásáról értekezik. Thomas NIPPERDEY tanulmánya az egyesületi fogalom elemeit vette számba, egyúttal módszertani modellként szolgált a későbbi vizsgálódásokhoz. Ausztriában és Svájcban a német egyesületek társadalmi-politikai elemzése elterjedtségüknek és aktivitásuknak megfelelő. A hazai hiányokkal összevetve igen jelentős a néprajzi szempontú egyesületkutatás is. A cseh, szlovák, szerb és bolgár történetírás ugyancsak jelentős művekkel tette le névjegyét e témában. Az első és egyetlen „hazai" egyesülettörténeti monográfia szerzője német. Hálás köszönet illeti témaválasztásáért Bettina GNEISSE-t, aki feldolgozta a reformkori Magyarország Széchenyi-indítottá kaszinó-mozgalmát. Ez a mű azonban nemcsak elsősége 1 A szakirodalmi utalásokat most mellőzzük.
