A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

ROMSICS Ignác: Társadalmi és politikai feszültségek Magyarországon a XX. század első felében

született, amely - anélkül, hogy kötelező birtokmaximumot állapított volna meg -, valamivel több mint 1 mülió kat. holdat osztott szét átlagosan 1,7 kat. hold nagyságú törpebirtokok formájában. A 100 kat. holdnál nagyobb birtokok részesedése a földterületből ily módon csak igen kismértékben, 53,5 %-ról (1921) 48 %-ra (1935) csökkent, viszont mégis félmülió, sőt családtagjaikkal egyútt 2 millió ember kapott földet. A mérleg pozitív oldala, hogy a teljesen földnélküli parasztok száma több mint 200 ezerrel csökkent, a negatív, hogy a 1,5-2 holdas birtokok jövedelméből egyáltalán nem lehetett megélni, s hogy a magyar üzemstruktúra egyoldalúságai megmaradtak.

12 A szegényparasztság továbbra is nyomorúságos és kilátástalan helyzetéből adódott, hogy a nagy válság alatt és után ismét terjedni kezdtek körükben a különböző szekták, amelyek a földi szenvedésekért túlvilági boldogságot ígértek. Ismét megjelent a radikális egalitarianizmus is, csak most nem szocialista, hanem nemzetiszocialista köntösben. A kaszáskeresztesek, ahogy nevezték magukat, az 1930-as évek közepén arra készültek, hogy a városok, illetve Budapest megrohanásával és a gazdagok vagyonának szétosztásával tesznek igazságot. A társadalmi robbanás elkerülése érdekében az 1930-as évek második felében két újabb törvényt hoztak a szegényparasztság fokozatos földhöz juttatásáról. Ezek azonban még az 1920-as törvénynél is szerényebb keretek között mozogtak, s 1941-ig mindössze 230 ezer holdat osztottak szét bérlet vagy tulajdon formájában. A szétosztott föld jelentős része kisajátított zsidó-birtok volt. A földvagy parasztkérdés ezért a II. világháború végén a magyar társadalomnak éppen olyan nagy és megoldásra váró problémája volt, mint az I. világháború előtt. (4) A politikai rendszer jellegével és felépítésével kapcsolatosan a konzervatív uralkodó réteg kitartott antidemokratikus, elitista felfogása mellett. Azt hangoztatták, hogy egy ország irányítására a „fejlett nemzeti öntudattal és nemzeti érzéssel" rendelkező rétegek hivatottak, s a „nyers tömegek uralma" pusztulásba sodorná az országot.

13 Az 1919 őszén bevezetett titkos és csaknem általános választójogot, amely alapján 1920-ban az összlakosságnak mintegy 40 %-a választhatott, 1922-ben rendeleti úton korlátozták. A választók összlakossághoz viszonyított aránya 40 %-ról 28 %-ra csökkent, s Budapest és a nagyobb városok kivételével visszaállt a nyílt szavazás. A 28 %-os arány a kor Európájában nem volt különösképpen kirívó - a II. világháború végéig Franciaországban vagy Svájcban sem szavaztak többen. 14 A nyílt szavazás azonban példa nélkül állt a parlamentáris országokban. Eredményét jól mutatja, hogy az 1920-22-es nemzet gyűléshez képest az 1922-26-os nemzetgyűlésben a nagy- és középbirtokosok aránya 15 %-ról 20 %-ra, az 1927-31-es képviselőházban pedig 23 %-ra emelkedett. A paraszt birtokosok részesedése ezzel szemben 15 %-ról 7, majd 3 %-ra csökkent, s ezzel csaknem helyreállt az I. vüágháború előtti helyzet. Ehhez hasonló változásokat mutatott az arisztokraták, dzsenrik és a nem nemesek részesedésének alakulása is. Az arisztokraták háború előtti 15 %-os aránya a képviselők között 1920-ban lecsökkent 5 %-ra, majd 1922 után 10 % körül stabilizálódott.

15 A dzsentrik 1920-21-ben 25 %-os aránya az 1920-as évek második felére 34 %-ra emelkedett. 12 KERÉK Mihály: A magyar földkérdés. Budapest, 1939. MEFHOSZ. 198-240. 13 Bethlen István gróf beszédei és írásai. Budapest, 1933. Genius. I. köt. 228. és II. köt. 43. 14 Hirata TAKESI: A bethleni konszolidáció jellege a nemzetközi szakirodalom tükrében. In Valóság, 1933. 11. 56. 15 Képviselőházi és nemzetgyűlési almanachok. Budapest, 1910-1940.