A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

ROMSICS Ignác: Társadalmi és politikai feszültségek Magyarországon a XX. század első felében

így közel negyedszázadig tartott, s népszavazást arról, hogy az ország lakossága mit gondol erről, illetve általában az államforma kérdéséről, továbbra sem tartottak. A dzsentri-zsidó konfliktus egy erősségében változó, de mindvégig érvényesülő antiszemita politika keretében tovább súlyosbodott. Ennek egyik első jele az 1920-ban elfogadott ún. numerus clausus törvény volt, amely kimondta, hogy az egyetemi hallgatók „nemzetiségi" megoszlásának meg kell felelni az „egyes népfajok" össznépességen belüli arányának.

9 A háború előtti 30-34 %-ról a zsidó vallású fiatalok aránya a felsőoktatásban elvileg 5, gyakorlatüag pedig 8-12 %-ra csökkent.

10 Ezt kiegészítette a magasabb beosztású közalkalmazottak és köztisztviselők - nagy százalékban dzsentrik gyermekeinek a céltudatos támogatása. Erről 1927-ben külön törvény is intézkedett. E politikának az lett a következménye, hogy a nagyiparosok, nagybirtokosok és szellemi foglalkozásúak gyermekeinek részesedése az egyetemisták és a főiskolások között az 1930-as évek közepéig nem csökkent, hanem a háború előtti 57-58 %-os arányt is felülmúlva 65 %-ig emelkedett. Az 50 %-ban zsidó származású kereskedők gyermekeinek részedése ugyanakkor 12 %-ról 6 %-ra csökkent. A többi kategóriáé, köztük a parasztságé és a munkásságé, érdemben nem változott.

11 Az 1920-as évek második felének látványosan javuló gazdasági és szociális körülményei közepette a háború utáni évekre jellemző antiszemitizmus mérséklődött. A nagy gazdasági válság alatt és után azonban ismét felerősödött. Változott a keresztény-zsidó ellentét külső megítélése is. A magyar antiszemitizmusra a nemzetközi környezet az 1920-as években mérséklőleg hatott. Az 1930-as évek közepétől legfontosabb külpolitikai partnernek számító náci Németország részéről viszont hathatós támogatásban részesült. E két tényező együttesen vezetett oda, hogy 1938 és 1941 között a magyar törvényhozás további súlyosan diszkriminatív törvényeket alkotott zsidó állampolgáraival szemben. Ezek drasztikusan csökkentették arányukat az értelmiségi pályákon, valamint a kereskedelemben és az iparban, majd végül teljesen kirekesztették őket a magyarságból. Az 1941. évi XV. tc. megfutotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötést, s a házasságon kívüli nemi kapcsolatot „fajgyalázásnak" és büntetendő tettnek minősítette. A súlyos diszkriminációk ellenére a magyarorsági zsidók életét 1944-ig nem fenyegette közvetlen veszély. Az ország 1944. márciusi német megszállása után azonban ez is megváltozott. A következő hónapokban közel félmillió zsidót, majd az októberi nyilas puccs után további ezreket hurcoltak el a majdnem biztos halálba. Többségük sohasem tért haza. A magyarországi zsidóságnak mintegy kétharmada pusztult el, a túlélők száma nem sokkal haladhatta meg a 100 ezret. A magyar középosztály két nagy csoportja közötti harc a II. világháború után új körülmények között folytatódott, s számos metamorfózison átesve sokak szerint tulajdonképpen még ma is tart. (3) A parasztkérdésben két szempont vezérelte a konzervatív rezsimet: a közép- és nagybirtok-állomány minél teljesebb megóvása, s ugyanakkor a lázongó szegényparasztság lecsendesítése. E két szempont egyesítéséből 1920-ban egy olyan földreform 9 Magyar Törvénytár 1920. Szerk. TÉRFY Gyula. Budapest, 1921. Franklin. 145-146. 10 KOVÁCS Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Budapest, 1922. 32-34. és uő: A csonkamagyarországi zsidóság a statisztika tükrében. Budapest, 1938. 73. 11 ANDOKKÁ Rudolf: Az egyetemi és főiskolai hallgatók társadalmi összetétele 1898-1942. In Statisztikai Szemle, 1979/2. 176-198.