A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

MARJANUCZ László: Szeged társadalma és népességfejlődése a 18-19. században

gári jogkötelék elutasítása mellett, a pusztán rokonszenven alapuló díszpolgári barátság előnyeire mutattak rá. Szeged társadalomtörténetének tehát különleges vonása a városlakó nemesek jelenléte, ám igazi sajátosságát a városrészi elkülönülésből adódó szociális és gazdasági adottságai adták. Szegeden ugyanis a társadalmi szerkezet egyik meghatározó törésvonala épp a városi régiók között húzódik. Bár egy városhoz tartoztak, de a hosszú — közigazgatásilag is — önálló fejlődés a gazdálkodás és társadalomszerveződés eltérő feltételeit teremtette meg. Szeged hagyományos központja a Palánk, az a legkiemelkedőbb földhátra épült tele1 7 pülés, mely a közképkorban a vár külső, deszkakerítésével körülvett erődjéül szolgált. Jelentőségét — katonai rendeltetésén túl — az adta, hogy hosszú ideig a sókereskedelem központja volt, de ide összpontosult (a mai Roosevelt tér, Mórakert) a szárazföldi piaci és víziforgalom is. A török kiűzése után társadalma jórészt katonákból, illetve magyar és szerb határőrökből állott. Idegen elemek fokozatos beköltözését egy 1739-ből való bécsi tervrajzon is nyomon követhetjük, ahol külön tüntették fel a Palánk szerbek (Raitzenstadt) és németek lakta (Deutschestadt) részét, míg a Külpalánkot döntően magyarok lakták. Alább következő népességtörténeti fejtegetésünk is jórészt a palánki anyakönyvek elemzésére épül. A létszámnövekedés vizsgálatának célja részben eltér a történeti demográfia hagyományos törekvésétől. Elsősorban nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy pontosan mekkora volt Szeged lakossága egy adott időszakban, hanem arra, hogy az anyakönyvek, illetve népességösszeírások alapján megállapított eredmények időbeli mozgása, belső struktúrájának alakulása tartalmaz-e polgári jellegű fejlődési elemet. Ti. csak a népességnövekedés mechanikus rögzítése olyan téves ítéletek születéséhez vezethet, hogy pl. Szeged összlakossága egyben városi lakos is. A városlét népességmutatói finomításra szorulnak, ahhoz, hogy a fejlődés polgári tartalmát kimutathassuk. Ezt a „finomítást" szolgálja a növekedési faktorok szétválasztása, egybevetése más, hasonló adottásgú városokéval, a korösszetétel rétegspecifikus vizsgálata, illetve a népességalakulás és a felekezeti viszonyok összefüggéseinek bemutatása. Tehát a népességnövekedés üteméből és szerkezeti sajátosságaiból levonható tanulságokat részben a már összegyűjtött egyházi anyakönyvi alapanyag, illetve a különböző statisztikai források (népességösszeírás, adólisták, polgárlajstrom, népszámlálás) információs bázisa alapján elemzem. Sajnos, hosszútávú népességi mozgások mély és alapos elemzésére csak a 19. század második felétől van lehetőségünk, mert ekkortól állnak rendelkezésünkre a demográfiai változások valamennyi ágát átfogó, teljeskörű statisztikai felvételek. A magyar népesedési statisztikának az állami anyakönywezetéssel egyidejűleg életbe léptetett reformja oly tüzetes nyersanyagot szolgáltatott a népesedési viszonyok helyi, időbeli, nemzetiségi, felekezeti, sőt a társadalmi osztályok szerinti különbözőségének megismeréséhez, mely elemezhető adatgazdagságában szinte páratlan. Bár Szeged történetére vonatkozóan gazdag, főként adóztatási célból készített korábbi népesség-statisztikákat 17 BÁLINT Sándor: A Palánk - MFM Évkönyv. Szeged, 1967. 154-155. p.