A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

TAKÁCS Edit: Kilencvenhat magyar hadifogoly százharminchárom el nem küldött levele 1944 decemberéből

Az orosz fogságba esés ténye mellett a legmagasabb számban előforduló közlendő információ az ország elhagyása, a következő hadifogolytábor lehetséges helyszínének megjelölése a levelek több mint egyharmadában szerepel. Az útvonal alapján inkább a temesvári hadifogolytábor látszana reális célnak, érdekes módon ez egyetlen levélben sem szerepel. A katonák közül kevesen, mindössze 5-en jelölték meg fogságuk következő helyszíneként a Foc§ani-i gyűjtőtábort, 11-en Romániát, közülük hárman mindkettőt. Feltűnően sokan, 12-en teljesen bizonytalanok voltak az utazásuk célpontját illetően, ugyanennyien úgy gondolták, valahova Oroszországba viszik őket. Négyen Besszarábiát, egy-egy Fehéroroszországot, Galíciát, Erdélyt, Szeverint, Bukovinát jelölte meg célállomásként. Ketten csak annyit közöltek, hogy elhagyják Magyarországot, egyikük szerint ez már meg is történt. A célállomás körüli bizonytalanság egyértelműen a foglyok informálatlanságából fakadt, feltehetően nem mondták meg nekik úticéljukat. Talán még ennél is nagyobb bizonytalanságban voltak a visszatérésük időpontját illetően. A hazatérés lehetőségével 51 levélíró foglalkozott. Közülük a legoptimistább megnyilatkozó, 2 fogoly volt, akik remélték, nemsokára hazatérhetnek. Ugyancsak ketten a nagyon homályos, majd valamikor talán kifejezéseket használták, úgy tűnik, ők voltak a legpesszimistábbak. Konkrét elképzelése, 1 év, egy fogolynak volt, aki 1945 karácsonyi visszatérésben reménykedett. Másik társa 2 évnyi fogságot is elképzelhetőnek tartott. Öten nagyon általánosan fogalmaztak: jönnek, mihelyt lehet. A realisták vagy talán inkább a törvénytisztelők (20-an) a háború végét jelölték meg visszatérésük időpontjául. Mindössze egyetlen fogoly, J. Gy. reménykedett a hozzátartozók közvetlen segítségének lehetőségében, s kérte: „Intézkedjetek hogy minél előbb haza kerüljünk a fogságból". Húsz levélíró csak Isten segítségében bízott, ami mögött az Isten-hívő gondolkodás is, de az előző évek rossz tapasztalata is meghúzódhatott. A háború ötödik évében, különösen a 2. magyar hadsereg Donnál elszenvedett vereségét követő tömeges hadifogságbakerülések, a hazai hozzátartozók eredménytelen keresései minden bizonnyal ismertek voltak, lehettek a levélírók körében. Az előző világháború hasonló tapasztalataira érdekes módon csak egyetlen levélíró hivatkozott: „ ....apáink is voltak foglyok és idővel haza kerültek mi sem adjuk fel a reményt reméljük hogy talán viszakerülünk." A fogság tényét követően a levélírók írásaik közel felében (61-ben) a hozzátartozók megnyugatatására közlik, jól vannak, élnek, egészségesek. Az életben maradás fontosságát, örömét, de a háború folytatásának értelmetlenségét is megfogalmazta M. M. levelében: „inkább ezt választottam mint a halált mert csak ez volt más semmi más vagy meg halni vagy fogoly lenni". Feltehetően a rendkívüli körülmények és az írás feltételeinek mostohasága a magyarázata, hogy csak 31 levélíró jutott el személyes gondolatok megfogalmazásáig. Az egyszerű emberek szemérmességébŐl, férfias keménységéből is fakadhatott, hogy a lelkük mélyén érzett érzelmeikről, a szeretett családtagok hiányáról nyüt formában, idegen közvetítéssel nem nyilatkoztak. Az érzelmekre vontakoztatható megállapítások többsége általános gondolat, a várakozással, annak elviselésével kapcsolatos, elsősorban Isten segítségét kérő, türelemre intő szavak. Az otthon hiányára is hasonló módon, 29 J. Gy. (43.), T. J. (38.) 30 M. M. (39.)