A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

TAKÁCS Edit: Kilencvenhat magyar hadifogoly százharminchárom el nem küldött levele 1944 decemberéből

kecskeméti állapotokat, vagy azok egy részét. De ezt tükrözik R. F. szavai: „kétszer kapunk naponta bab levest és kenyeret" és K. P. P. levelei is: „értesítsék a feleségem hogy küldjön ennivalót sokat és dohányt de a kocsis bácsival jöjjön be mert az tud velük beszélni" az utóbbi szavak utalnak a külvilágtól való teljes elzártságukra is. A levelekből úgy tűnik, a táboron belül is voltak eltérések a bánásmódban, K. A. levelében leírtaknak némiképpen ellentmond J. A.: „még a fényképeiteket idáig megőriztem".

26 A 133 levél keletkezése és fennmaradása már önmagában is bizonyítja, hogy a külvilággal, a családdal való kapcsolattartásnak a minimális lehetséges formáját, a levelezést sem engedélyezték a foglyok számára. Bár csak elvétve, de foglyaink erről is beszámolnak. K. A leveléből nyilvánvaló, a levélírónak fogalma sem volt, levelét megkapja-e a felesége: „megkapod e ezt csak reszkírra irom" (reszkírra, azaz próbaként, kockáztatva, hogy az sohasem jut el a címzetthez). Hasonló gondolatokat fogalmazott meg még 6 levélíró: „itt mentük keresztül és ott hajítottam" - írta nővérén keresztül feleségének U. I., „többet nem tudok írni mihelyt lehet irok" - olvashatjuk B. J. levelében. „E lapokat a vonaton írjuk és úgy adjuk le úgy reméljük, hogy megkapjátok" - írták közös lapjukon H. F. és T. J. „EZT A PÁR SORT IS CSAK ÚGY LOPVÁST IROM; ÉS AKKOR DOBOM LE MIKOR MEGYÜNK ELFELÉ" - írta feleségének és édesanyjának Sz. J. „Ezt a papírt úgy dobom le a vonatról a sors kezére bízva" - olvashatjuk F. F. menyasszonyának írott levelében. A híradás lehetőségének bizonytalanságát fogalmazták meg azok, akik jelezték, lehet, hogy többet nem írnak, és az az öt levélíró is, aki csak annyit jegyzett 97 meg, majd ír, ha tud. A Kecskemétről történő elutazás pontos időpontját nem tudjuk. Mind a levelek keltezésében, mind a Kecskemétről történő indulás időpontjának megjelölésében tapasztalható eltérésekből következtetni lehet arra, hogy a foglyok, legalábbis egy részük, az egy-két hetes tartózkodás alatt elvesztette az időérzékét. Nagy valószínűséggel december 6-án, esetleg 5-én indulhattak, 7-én a vonat már biztosan Szentesen volt. Az utazás előkészületeiről sincsenek ismereteink, mint ahogy az utazás részleteiről - milyen vonattal utaztak, hány kocsiból állt a szerelvény, kb. hányan utaztak egy-egy vagonban, milyen tempóban haladt a vonat stb. - sem. Levélíróink vagy takarékoskodtak a papírral, vagy nem volt fontos számukra a részletek közlése. A vonat, mint a fogság helyszíne, a már idézetteken kívül még kilenc levélben szerepel, valamennyiben igen szűkszavúan, csak utalásszerűén: „december 6án Csongrád és Szentesen keresztül" - írja H. M. „Még itt vagyunk a Nagyalföldön az útban" olvashatjuk H. K. levelében, „Szegeden keresztül 1944 XII. 7én - valószínű Szentes helyett -, a tévedés egyben mutatja az író T. G. bizonytalan földrajzi és helyismeretét, „XII 7én visznek Oroszországba" - írta levelében ? István. A korábbi tartózkodási helyre, a gyűjtőtáborra és az utazásra legfeljebb a két helyszínből lehet következtetni P. I. levelében: „fogságba estem 1944 XI. 24 kén Tökölön Szentesről írok". A legprecízebb talán K. F.: „Most itten vagyunk Szentesen a vonaton fogságba most pedig megyünk tovább" és B. J.: „Szentes, XII. 7. 1944 ... Tudatom ... itten vagyok fogságban most megyünk vonatai valamere" míg M. L. kifejezetten általánosan fogalmazott: „útban vagyok valamelyik fogolytábor felé."

28 26 Sz. J. (8.), K. L. (36), K. J. (28.), S. J. (27.), K. A. (7.), R. F. (37.) K. P. P. (2.1.), K. A. (7), J. A. (10.2.) 27 (K. A. (7.), Ü. I. (11.), B. J. (19.), H. F. és T. J. (14.), Sz. J. (8.), F. F. (18.) 28 H. M. (12.), H. K. (6.), T. G. (34.), ?. István (44.), P. I. (40.), K. F. (24.), B. J. (19.), M. L. (41.)