A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

MARJANUCZ László: Szeged társadalma és népességfejlődése a 18-19. században

AII. József-féle felmérés népességére vonatkoztatott foglalkozási megoszlás a város mezőgazdasági önellátásának fokozatosan kiépülő társadalmi hátterét tükrözi. Ez elsősorban az autochton fejlődésű Alsóváros földművelői tevékenységre való átállását, illetve a nagy hagyományú marhatenyésztésből és tranzit-legeltetésből származó tőkék korai polgárosulását jelentette. A „polgár" és „paraszt" jogállású egyénekből, de a tőkéjével városba telepedett szerb, örmény kereskedőkből is egy, döntően a terménykereskedéshez kapcsolható polgári osztály alakult ki a 18. század végén, mely nem azonosítható sem a hagyományos városi német patrícius polgársággal, sem a mezővárosok parasztpolgárságával (zsíros gazdák, tőzsérek), de még a tőkés vállalkozó polgárság modern csoportjával sem. Ha abból indulunk ki, hogy Szeged rossz minúségű földje már a 18. század elején sem tudta eltartani népességét, és gabonaimportra szorult,

9 akkor a nagyfokú népességnövekedésnek egyéb társadalmi indítékait is meg kell keresnünk. AII. József-féle kimutatás arányaira — a megnövekedett polgár jogállású paraszti népességre — adható egyik magyarázat, hogy Szeged nagy kiterjedésű határában kibontakozott egy sajátos mezőgazdasági munkamegosztás: a marhatenyésztés dominanciájának alárendelt mezőgazdálkodás, s ennek polgárosító hatása lehetett. Ugyancsak a fejlődést segítő adottságnak kell tekintenünk a város jogállását, újonnan visszakapott szabad királyi státuszát, s ami ezt szinte megjelenítette: magát a várat. E kettőnek köszönhette, hogy a kamara itt tartotta fenn a Délvidék legjelentősebb sólerakatát, s hogy Szeged volt az Erdélyből úsztatott fa legjelentősebb alföldi elosztó központja.

10 Ugyanakkor a vár tulajdonképpeni katonai funkciójának megszűnte után is a kincstár megrendelőjeként hatalmas fogyasztópiacot jelentett.

11 Fenti tényezők hatására a 18. század közepére véglegesen eldőlt, hogy Szeged nem gyarapítja az Alföld nagyhatárú mezővárosait. Bár a hagyományos mezőgazdasági termelésben egzisztenciája fő alapját látó alsóvárosi nép ragaszkodott volna egy mezővárosi típusú gazdálkodó-autonómiához, a város német, szerb, örmény polgársága a kameralista továbblépést választotta.

12 Ennek köszönhetően Szeged városi egyedként — környéke központjaként, kereskedői tevékenységgel — kapcsolódott be a kamara által irányított országos gazdasági áramlatba. Néhány évtized alatt annyi tőke halmozódott fel a kameralizmust (az állami szükségleteket) meglovagolok kezén, hogy II. József idején igazi konjunktúra köszöntött be. Csakhogy a kereskedelmi tőke által involvált fellendülési folyamat többé már nem tartott igényt a kamara gyámkodására. A polgári és paraszti elem megközelítő egyensúlya mögött a fent leírt gazdasági fejlődést kell látnunk. Ebbe az összefüggésbe illeszthető a zsellérek megnövekedett súlya is, ők ugyanis az állattartó szállások első birtokosai, akik a paraszti gazdálkodás polgárosodásának kezdő képviselői lettek az idővel tanyákká lett külső munkatelepen. Szeged településszervezetéhez tartozó, de földrajzilag távolfekvő tanyák fejlődési sajátossága az életmód és gazdálkodási rend polgárosodása. Ti. a Szeged közvetlen környezetében kiépülő nagygazdai tanyarendszer megőrizte a szállás és városi otthon 9 RÁKOS István: Mezőgazdaság és agrártársadalom " Uo. 191-193. p. 10 HÁBERMANN Gusztáv: A szegedi Sóhivatal története - Somogyi Könyvtári Műhely (SKM) Szerk.: Péter László. Szeged, 1986. 11 VlNCZE Sándor: Szeged város gazdaságpolitikája a XVIII. században. JGYTF Történettudományi Tanszékének Tankönyvmúzeuma. Lsz. 318. 4. p. 12 Gergely András i. m. 499. p.