A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

MARJANUCZ László: Szeged társadalma és népességfejlődése a 18-19. században

kettősségét. De pl. a Szabadkával határos, ún. átokházi tanyasor teljesen elszakadt a városi életformától, gazdasági kapcsoktól, s önálló farmtanyává fejlődött. Ennek egyik oka a földrajzi távolság, a másik az, hogy a Szegedről érkező kitelepülök tulajdoni földön létesítették a tanyát. Néhány család birtokának nagysága elérte a 80-100 holdat, de a reálosztásos örökösödési gyakorlat révén előállt átlagos tanyanagyság a századfordulón 15-20 hold volt. De a földdel eszközölt polgári vállalkozás kiindulópontjának tekinthetjük a város tulajdonát képező közlegelők felparcellázását, amikor földnélküliek, de örökföldes átokháziak is haszonbérbe vehettek 25 évre 10 holdas parcellákat a várostól. Ezek következtében Átokházán, Csengelén, Öttömösön idővel eltűnt a városi háznak és a tanyás birtoknak összetartozó egysége. Számukra „a város már nem jelentett otthont", ám a tanya az otthon és a gazdaság teljes egysége volt. Gazdasági értelemben tehát polgári termelőközösségnek tekinthetjük a farmertanyákat, bár az nyilván kérdéses, hogy a farmok sokaságából létrejött település-központok (major, tanyasor) tekinthető-e polgári településformának. Pontosabban a gazdálkodáson túlmenő ellátási (szatócs), kulturális (templom, iskola, búcsú), üzemek létrejötte után értelmezhető-e a farmközpont polgári településként? Ami viszont nem lehet kérdéses, hogy Szeged polgárosodásának lehetséges útjai között kell számontartanunk a várostól független életformát választó örökföldes és bérletes farmerek kiemelkedését. Szeged immár belső tőkefelhalmozási faktorához kell számítanunk a szemtermesztést megelőző legfontosabb szántóföldi kultúrát: a dohánytermesztést.

14 Szeged ugyanis a 18-19. században több déli vármegyére (Csongrád, Bács, Torontál) kiterjedő dohányvidék központja volt. Sőt, a Bálint Sándor által „szegedi gyarmatosításnak", azaz a környező területek szegedi telepesekkel való benépesítésének részvevői szegedi dohánykertészek voltak. A dohánykertészet azon a ponton kapcsolódott a város polgárosodásának folyamatához, ahol az a szerb eredetű termelési know-how felhasználásával Szeged nincstelenjeit, zsellérjeit juttatta a társadalmi felemelkedés helyzetébe. Ahogy a hagyma a makói zselléreknek, a dohány, és később a paprika a szegedi társadalom periférikus elhelyezkedésű rétegeinek kínálta a paraszti polgárosodás tömegesen járható útját. Szentmihálytelek, Algyő, Térvár, Klárafalva Szegedről jött telepesei dohány-, majd paprikakertészettel alapozták meg parasztgazdái egzisztenciájukat. Ám ezek az alsó-, felsővárosi Szeged-környéki kertészségek nem egyszerűen zsellér vagy kisbirtokos telepek, hanem mezőgazdasági vállalkozás színterei is egyben. Történetírásunk még adós annak a társadalmi helyzetnek a pontos felvázolásával, amely a 18. század végén vált markánssá, s amelynek jellemzője a szegedi kötött birtokrendszer miatt megindult vállalkozói célú kirajzás, illetve az ugyanilyen természetű belső, kis területen folytatott hasonbérleti gazdálkodás. A marhatenyésztés mellett ezt tekinthetjük a reformkori Szeged legfontosabb tőkeszerzési forrásának. Ennek jövedelemtermelő képessége, tőkefelhalmozási intenzitása oldhatja fel azt a demográfiai el13 JUHÁSZ Antal: Átokháza, egy tanyasor települése és közösségi élete = MFM Évk. Szerk.: Trogmayer Ottó. Szeged, 1972-3/1. 83-98. p. 14 GlDAY Kálmán: A szegedi dohány - S KM Szerk.: PÉTER László. 1980/3. 87-90. p.