A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

MAROSVÁRI Attila: Iparoktatás Makón 1945 és 1956 között

tasította az ipari középiskola gondolatát, mondván, hogy adott körülmények között a legfőbb feladat a meglévő iskolák újjáépítése, újak építésére - anyagi eszközök híján - nincs lehetőség. A miniszteri elutasítást mindemellett nem lehet csupán a racionális okkal, a pénztelenséggel magyarázni, hiszen nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is elvetette a makói középiskola tervét: Makóra nem is kell felső ipariskola jelentette ki Bán Antal miniszter a végzésben -, mert aki tanulni akar, mehet Szegedre is.

42 A határozat a javaslat elutasítása mellett azt is bizonyítja, hogy Makó ekkor már több vonatkozásban - jelen esetben az oktatás tekintetében perifériális helyzetbe került, ami együtt járt azzal, hogy fejlődése megrekedt. Természetesen ebben a történelmi körülmények is közrejátszottak. Elsősorban az, hogy a tria-noni békeszerződés eredményeként Makó is határvárossá vált, emiatt - foként politikai megfontolások következtében - már a két világháború közötti időszakban sem fejlődhetett olyan ütemben, mint ahogyan korábban, a századfordulón. Ez nem véletlen, hiszen 1920-ig a város az ország gazdasági vérkeringésében fontos szerepet töltött be, mivel a Makót is érintő Arad-Csanádi Vasút Dél-Magyarország egyik legfontosabb árucserét lebonyolító vasútvonala volt, s ez Makónak is kedvező helyzetet biztosított. A trianoni békeszerződés következtében azonban ennek a vasútvonalnak is megszűnt a jelentősége, így Makó elveszítette a régióban addig betöltött viszonylag centrális szerepét, és nemcsak földrajzi, hanem gazdasági és politikai vonatkozásban is az ország perifériájára került. A negyvenes évek végén meginduló országos ipartelepítő törekvések kapcsán sem javult Makó helyzete, sőt, különösen, miután megszűnt megyeszékhely lenni, pl. a megye többi városához képest is lemaradása tovább fokozódott. A hatvanas évektől meginduló ipartelepítő törekvések valamelyest enyhítettek ugyan ezen a helyzeten, de nem változtatták meg és nem számolták fel a negyvenes évek végétől folytatott helytelen gyakorlat következményeit. Ezzel is magyarázható, hogy csak hosszas huzavona eredményeként valósulhatott meg a tanonciskola tantestületének az az elképzelése, amellyel egy tanoncotthon létrehozását kívánták elérni. 1947. március 17-én fordultak ebben az ügyben a polgármesterhez. Levelükben a Makói Takarékpénztár tulajdonát képező raktárépület kisajátítását kérték, hogy abban az iskola - kellő átalakítás után - a hátrányos helyzetű tanoncok számára kulturált életkörülményeket biztosító tanoncotthont létesíthessen 43 Kiss Imre polgármester május 22-én kelt válaszlevelében szót sem ejtett a tanoncotthon számára szükséges raktárépület kisajátításáról, viszont ígéretet tett arra, hogy a tanonciskola D'Orsay (ma Posta) utcai épületét bővíteni fogják: az iskola fejlesztése érdekében, s azért, hogy a földszinti termeket tanműhellyé lehessen átalakítani, sort fognak keríteni a máso-