A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)
ZOMBORI István: Egy írástudó szegedi parasztpolgár a 20. század elejéről
ujabb vívmányairól legalább általánosságban tudomással bírjon, hogy ezáltal bárki erejéhez mérten az általános emberi művelődést elősegítse. Az emberre nézve legszükségesebb, az úgynevezett alapismeretek megszerzésének, s ezáltal az egyes ember, valamint a polgárok millióiból álló társadalom, állam előre haladásának, fejlődésének egyik leghatalmasabb alappillére az iskola. Ha szétvetjük a szemünket, látjuk, hogy azok a nemzetek, amelyek elől járnak iskolázottság, műveltség tekintetében, ugyan azok járnak elől gazdasági, anyagi erőben is, s amelyek elől járnak gazdasági anyagi erőben, ugyanazok járnak elől hatalmi erőben is. Tudatlan, tanulatlan nép, csak önző hatalmi érdekek játékszerévé válik. Független, gazdag, hatalmas államot, csak művelt értelmes és munkás polgárság bír alapítani vagy föntartani. Valamint a gazdálkodó ember az elültetett facsemetét ellátja védő karóval, megtisztítja a fölösleges hajtásoktól, megoltalmazza a férgektől hogy ezáltal egy életerős termőfát neveljen, ugyan ez a czélja az iskolának, ugyan ez a hivatása az igazi néptanítónak is. Az ő kezükbe van letéve a jövő nemzedék nevelése, hogy a jóra, rosszra egyaránt hajlékony gyermeki lélekről a rossz irányt, a rossz hajtásokat nyesegetve, a lelki tévelyektől megóva a szépre, jóra, hasznosra oktassák, hogy ezáltal ha majd az életbe lépnek, a társadalomnak, a hazának hasznos jóravaló polgáraivá váljanak. Az igazi néptanító a nemzet jövő nagyságának dicsőségének fáradhatatlan harczosa, mert ha ezeréves történelmünk zivataros háborús századaiban fegyverrel a kezünkben Európa nemzetei között az elsők között tudtunk lenni, föltétlenül szükséges, hogy ma, amikor az alkotni és teremteni tudó munkának és tudásnak a korszakába élünk, hogy a munkának és tudományak a fegyvereivel is az elsők között legyünk, ha azt akarjuk hogy multunkhoz méltóan mint önnálló nemzet éljünk, s ha nem akarjuk azt hogy a körülöttünk élő nagy nemzeteknek, nagy népfajoknak az áradatába elbuggyanjunk. Tisztelet és elismerés illeti tehát azt az embert aki életpályáját arra a szép magasztos hivatásra áldozza hogy a magyar kultúrának igazi harczosa s a magyar népnek igazi nevelője legyen. Ez a tisztelet, ez az elismerés hozta itt ma össze alsóváros ifjú és idősebb nemzedékét és a mi szeretett vendégeinket, hogy vallásunknak ezen a szép magasztos ünnepén, ünnepet szenteljünk egyúttal a magyar kultúrának is az által, amidőn annak egyik szerény, de fáradhatatlan munkatársát, alsóváros igazi népnevelőjét a mi szeretett tanítónkat üdvözöljük szivünkből, lelkünkből azzal a szép ritka alkalommal, hogy tanítói működésének negyven éves évfordulóját a jó Isten néki véllünk együtt erőben egésségben megérni engedte.