A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

ZOMBORI István: Egy írástudó szegedi parasztpolgár a 20. század elejéről

Egy írástudó szegedi parasztpolgár a 20. század elejéről ZOMBORI ISTVÁN A jelen tanulmány és forrásközlés része annak a több éve tartó feltárásnak,

1 amely arra törekszik, hogy bemutassa azon egyszerű, kétkezi emberek írásműveit, akik életüket paraszti, polgári életmódban élték le, műveltségüket, foglalkozásukat tekintve nem voltak hivatásos ítrástudó egyének, (írók, költők, tudósok), mégis, a sors sajátos fordulata - és egyéni tehetségük - révén valami olyan írásos emléket hagytak ránk, amely messze koruk átlagszintje fölé emeli őket. E hagyatékok elemzése azért is fontos, mert a tudomány hajlamos az intellektuális élet képviselői alapján megítélni egy kor műveltségét, megfeledkezve arról, hogy a 19. században, és a 20. század elején nagy tömegű ember éppen hogy eljutott az írásbeliség alsó szintjére. Az említett példák és a jelen eset azonban azt is jelzik, hogy az eddig ismert elemzések csak a kevés ránkmaradt emlék alapján dolgozhattak, már pedig a nem hivatásos, nem publikálásra készült írásművek nagyszámban pusztultak el. Ezért élni kell a gyanúval, hogy az ismert esetek alapján ennél szám szerint több hasonló képességű egyénnel kell számolni a múltban. Viszont az is igaz, hogy ők a kialakult képet alapjában nem változtatják meg, csak árnyaltabbá teszik. Egyúttal a kivétel erejével erősítik a paraszti írásbeliség elterjedéséről, fejlettségéről, forrásairól és eszményeiről való ismereteinket. Az itt értékelésre kerülő világháborús levélanyag nem egyedülálló. Hasonló típusú példányok (ha nem is ilyen nagy számban azonos személytől), sok helyen ismertek. Ezek típusait, közös jellemzőit többen feldolgozták. Érdemes megnézni, a jelen anyag mennyiben felel meg a típusnak, illetve mennyiben tér el. A jelen anyagegyüttes mégis rendelkezik egy sajátossággal. A levelek kíséretében lévő irategyüttes egy hajdani családi „irattár" maradéka, amelyben a hivatalos és magániratok keverednek a szinte „irodalmi" jellegű kéziratokkal. Ezek révén bepillanthatunk egy nem hivatásos író parasztember egyéniségébe, és képet alkothatunk (ha hiányosan és vázlatosan is) fejlődéséről. Kiderül, hogy nem véletlenül jobb, érdekesebb az ő háborús levélanyaga, mint az átlag. Azért van így, mert ő korábban is készített már „hosszabb" írásokat, akár hivatalos, akár magánügyben. Az itt említett paraszti írásbeliség, ha nem is teljesen ismeretlen a tudomá-