Lengyel András szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 5. (Szeged, 2010)

Bíró-Balogh Tamás: Radnóti Miklós dedikációi

szégyenkezve olvasom ki kapcsolatunk történetét. Igen a barátság későn jött létre köztünk, kezdetben csak néma megvetéssel néztük egymást, távolról."

6 Radnóti az ajánlás módját is választékosan fejezte ki, sokszor egyénítette - a korai dedikációkban ez akár még megmosolyogtatónak is tűnhet -, és még ha „csupán" gesztus-értékű ajánlást írt, a címzetthez fűződő kapcsolata szerint azok elemeit is gondosan megválogatta: más viszonyt takar az „üdvözlettel", mint a „tisztelettel", mást a „szeretettel" és mást a „barátsággal", illetve - csakis Sík Sándor esetében - a „fiúi hálával" (vagy „fiúi szeretettel", illetve „fiúi tisztelettel"). Később a dedikáció elhagyható elemét el is hagyta: keltezést már csak a legritkább esetben írt, amikor a dátumnak külön jelentősége volt: Radnóti számára az utolsó években az idő szerepe átalakult, ebben a formában elveszítette jelentőségét. Ugyanakkor a dedikációikat a nyelvi gazdaságosság kezdte jellemezni, Radnóti ekkor már általában csak „szeretettel" vagy „barátsággal" dedikálta könyvét, s csak kivételes esetben cizellálta az ajánlások módját. Legtöbb kortársával ellentétben Radnótinak csak nagyon csekély számban lelhető fel úgynevezett „aláírt" kötete, valamint a dedikációk címzettjei között alig van ismeretlen, illetve azonosíthatatlan személy. Mindkét jelenség ugyanarra az okra vezethető vissza: az 1929-től rendezett könyvhetek hivatalos kínálatában Radnótinak először Tajtékos ég című kötete szerepelt, 1946-ban, két évvel szerzője halála után, így a kiadóinak könyvsátránál egyszer sem ülő költő előtt nem állhattak sorban az olvasók. Felolvasó körutakra nem járt, ő maga csak egy dedikálását örökítette meg Naplójában: „Ma és egy hete is költőest volt a Vajda János Társaságban. [...] A Társaság most a Járkálj csak, halálraítélt /-et adja illetménykötetnek. Az esték szünetében néhány fiatal lány és nagydiák jött a könyvvel, aláírást kért. Ilyenkor megkérdem nevüket és azt is beírom a könyvbe. A lányok legtöbbje Marianne, a fiúk többsége Péter."' A Járkálj csak, halálraítélt! kötetből azonban még nem került elő olyan példány, amelynek ajánlása Péter vagy Marianne nevű személynek szólna. A fennmaradt s eddig megtalált dedikációkból az is kiderül, hogy Radnóti legtöbb könyvét barátjának, ismerősének vagy kollégájának ajánlotta, illetve recenziós példányként küldte folyóiratoknak, szerkesztőknek. Mindazonáltal néhány „civil", tehát nem irodalommal hivatásból foglalkozó címzett is ismeretes. Ok máshonnan ismerték Radnótit - ennek az életrajzi kapcsolatnak a kinyomozása nehezebb. Radnóti első munkaszolgálatának idején feljegyzett naplójába egy esetet, amikor megismerkedett egy utásszal, és az első találkozás alkalmával kötetet ígért neki, hogy majd otthonról postázza.

8 Bár ezt a példányt nem ismerjük - illetve ha ismerjük is, épp az utász meg nem nevezettsége miatt nem tudjuk az övéként azonosítani -, az illető feltehetően valóban kapott könyvet Radnótitól leszerelés után. Valószí6 Vas István: Mért vijjog a saskeselyű? Bp., 1981. II. 163. - A későn kialakult barátságról még: Lengyel András: Radnóti, Vas István és az Őszi rombolás. Tiszatáj, 2009. máj. 22-29. 7 Radnóti Miklós: Napló. Sajtó alá rend.: Radnóti Miklósné. Bp., 1989. 89. 8 Radnóti Miklós: Napló. 105-106. 40