Lengyel András szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 5. (Szeged, 2010)

Kisebb előzmények - Bíró-Balogh Tamás: „Tessék a kurzus-cikkírónak helytállani" Kosztolányi egy elkerült sajtóperének történetéhez

nyítani, nehogy kevés maradék vagyonom rámenjen, 1917 őszén 75000 K-ért a legelső vevőnek elpocsékoltam a mintatelepet, mely 1919-ben, testvérek közt megért kétmillió koronát. Az új gazda három év alatt csak a borból másfélmillió K-át vett be. így értsétek az én kétmilliós lekárosodásomat, az előfizetési felhívásomban is és a »felülfizetésre« való utalásomat is a félmilliós nyomdaköltségekre, mellyel nem rendelkeztem, s amely soha nem is folyt be" (180-181.). Felemás magyarázat, hiszen kiderül belőle, hogy az anyagi romlás (s annak következtésben a felülfizetés igénye) konkrét oka voltaképpen nem más, mint egy rossz üzleti döntés volt. Várossy még egy indoklást ad könyvében, hogy miért kellett neki olyan sok pénz. A magyarázkodás érdekessége nem tartalmában van, hanem abban, hogy Kosztolányit név szerint megnevezi benne: „S miután nemcsak Jókainak és Herceg [!] Ferencnek, nemcsak Molnár Ferencnek és Bródy Sándornak, valamint Pékár Gyulának és Kosztolányinak jár ki írói tevékenysége után a jogos és megélhetést biztosító honorárium, hanem más íróembernek is, minő én is vagyok: e hatalmas költségek után kellett néznem" (45.). Azonban az, hogy ebben a felsorolásban Kosztolányit is megemlíti, az nem „utalás" kettejük ügyére, hiszen Várossy sem ekkor, sem később nem tudott arról, hogy az őt cikkben támadó névtelensége Kosztolányit takarja. Sokkal inkább „csak" a kurzus-újságírói mivolta miatt került be. 2 Amiket Kosztolányi az előfizetési ívről és az azon található felülfizetési felhívásról írt cikkében, az támadhatatlan állítás, nem véletlen, hogy idézetekkel támasztotta alá, melyek akkor ráadásul könnyen ellenőrizhetők voltak. Csakhogy mint vérbeli publicista, saját véleményét is elmondta Várossy személyéről és irodalmi munkásságáról: „Ki más vállalkozhatna erre [ti. a zsidók védelmére], mint Várossy Gyula, akit plébánosi állásából a püspökség felfüggeszteni volt kénytelen és aki mint társadalmi törtető, két jó könyökével minden időben és minden kurzusban helyet tudott magának törni szabadkőműves összeköttetéseivel és a zsidó újságírók pajtásságával. Vizenyős és sótalan könyvecskéket és cikkecskéket írt Várossy Gyula." A plébános-író könyvében általánosságban is „válaszol" az előfizetési ív kapcsán őt ért támadásokra: „Némelyek szememre vetik, hogy aláírási íveimmel elsősorban a zsidókhoz fordultam. Ez igaz. De az is igaz, hogy ez magánügyeimbe való ordenáré betolakodás. Ez meg a jó neveltség dolga" (181.). Emellett azonban Kosztolányi cikkére részletesen kitér, levélformában írt külön alfejezetet szentelt neki Főtisztelendő Bangha Béla úrnak - Budapest címmel. Ezt érdemes teljes egészében idézni: „A Központi Sajtóvállalat R.-T. az ön [ti. Bangha Béla] alkotása, tehát a budapesti Új Nemzedék napilap is. Ez orgánum 1920. szept. 12-iki számában Apostol fölülfizetéssel bírálgatva jelen munkám előfizetési fölhívását, amelyhez minden író által tűrendő kétségtelen joga van, így ír személyemről: 1. - a püspökség kénytelen volt őt fölfüggeszteni. 2. - társadalmi törtető vagyok. 172