A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Péter László: Miscellanea Vásárhelyiensa

Tornyai János levelei 1 Az első kísérőlevél a nászajándékhoz: Méltóságos Asszonyom! A mi kedves jó Tihamér „ édösapánk " megengedte nekem, hogy a kislányának én is küldhessek egy kis nagyon szerény menyasszonyi ajándékot. Én merem hinni, hogy ezt, utólag, Méltóságos Asszonyom is megengedi nekem és így a 2 rongy képet (egy legrégebbi és egy legújabb termésű üres kalászt!) már postára is adtam. - No! Egy kicsit mintha jól elkésett volna a „ menyasszonyi " ajándékkal! Ez lesz talán a gondolata az első pillanatban. - Asszony! Legyintek erre egyet én a lelki kezeimmel, - hiszen jelen esetben ezzel sohase késhetek el: Maga örök szerelemtől pompázó menyasszony marad, ha 100 évig élnek is együtt! Ez a pompázás (Tél se fagyasztja,) Nem rövid Nyárnak hirtelen fattya, S nem belehalás sáros Őszbe; Halálig csak az tud pompázni S virít, virít, Ki az Istennek viselőse. Ilyenformán írta szegény Adynk s nekem bizony isten egyre csak ez járt az eszemben az esküvőjükön, amikor az Urát az oltárnál először láttam. És összevetettem ezt a képet azzal a képpel, amely legutóbbi találkozásunkkor a vásárhelyi házban tárult elém, amikor a „kis lány", mint egy gyönyörű virágos fiatal akác, a szerelemtől pompázott... Két ilyen pompázás, Te boldog Isten! Ha sohse voltál boldog, most boldog lehettél! Ilyen igazi nő és ilyen igazi férfi, akik mindaketten az Isten viselősei! Ezek „halálig fognak pompázni", abban egészen bizonyos vagyok. Nem nevetséges-e ezeknél minden emberi ceremónia, gratulálás, jókívánság stb. stb. Hiszen itt mindent szépen rendbetett Maga a jóságos Úristen. (Ezt a boldogságot még az én mosti küldemnyem sem zavarhatja meg. S ha igen, akkor is csak egy pillanatra. Ennyi pedig kell az „ emberi " boldogságnak, hogy tovább élhessen ? Aranyos szép és jó Asszonykám, drága Pipiké, azt kérem csak Magától, tartson meg engemet ezutánra is a képeim dacára is, eddigi elnéző jó indulatában és ne hidegüljön el tőlem. Sőt, talán nagyon is követelő vagyok: adja át kedves Férje Urának, a Főtanácsos Urnák az én őszinte, mély és igaz tisztelemet és szeretetemet, hogy ezután már szeressen engemet О is egy kicsit, ugy, mint eddig Maga és kedves Szülei tették. Nem az érdememért vagy jóságomért, ami ugy sincs, hanem csak úgy, - „ öröklött családi nyavalyából ", mint lelki rokont. 56