A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Péter László: Miscellanea Vásárhelyiensa

Ugy-e megteszi? Es megteszik? Előre is hálás szívből köszöni s kezét csókolja érte Két-egyőjüknek őszinte tisztelője Tornyai bácsi Budapest, 929. jún. 3. A címzés: Méltóságos Dr. Holies Endréné Úrnőnek Sal gótarján Hátlapján: Tornyai „Végre valahára" János, Bpest VIII. Horánszky-u. 9. 2 A következő levél négy évvel későbbi: Nagyságos Asszonyom! Aranyos kis Adyban testvérem/ „Ha a tenger vize Mind tenta volna is, Valamennyi fűszál Mind penna volna is, " Ha ezer évig rajt' gondolkoznék is, akkor se tudnám megírni, milyen meleg boldogság öntött el, mikor megkaptam kitüntetésem szeretettől illatozó ikerkoronáját, kedves levelüket. Hát még mikor elolvastam! Mivel ugy se tudnám méltó- és illendő módon megköszönni, nagy bölcsen és ünnepélyesen lemondok róla és csak annyit írok, hogy köszönöm! * * Hanem az ördögöt nem jó a falra festeni. Bizonyisten spekulálok (s már érintkezésbe is léptem Tihamérunkkal,) hogy megjelenek a falon a püskösdi ünnepek alatt, - ha ő is beleegyezését adja ahhoz, hogy „az ő árnyékában elcsúszhassak" én is kedves úri hajlékukban. Azt se tudom hamarosan megmondani, hogy erre a tervbe vett tisztelgésre miért szántam rá a fejemet ilyen nagyon hirtelen, az iker-levél közül melyik csábított jobban? Valószínű, hogy a harmadik ismeretlen, szép szerelmüknek édes gyümölcse, a kiskollégaP Nagyon szeretném már látni próféta-igém testté levését azokkal együtt, akiknek a létezését köszönheti 0, Tihamér, én és a Magyar Jövendő... 33 Holies László 1931. február 10-én született. 57

Next

/
Thumbnails
Contents