A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Péter László: Tömörkény István: Öregembör napáldozatja Szövegmagyarázat

szónak is több ejtés változata van: mingyá, mingy án, mingyár, mingyárt. Ez utóbbi kiejtése azonos az irodalmi alak kiejtésével, tehát mindjárt formában írandó; a többi a kiejtés szerint. Tömörkény itt a mingyár változatot használta. A varjú az eperfaág, Menyhért számára érthetően beszél. A Rácz Endrétől belehallásnak nevezett nyelvi jelenség e legegyszerűbb, legközönségesebb esetei: a varjú károgását minden magyar fül így érti, ahogy Tömörkény öregembere; a kutya jellegzetes ásító hangját pedig Menyhért logikusan fogja föl a maga gondolatmenetébe illeszkedő válaszként. A következik jelentésbeli tájszó: 'jut valaki valahova'. ldekövetközött: 'idejött'. A mai olvasó aligha érti az utalást: Hattyú farkával söpri az udvar homokját, pedig messze van még a szombat. A Szeged környéki katolikus népesség körében Szűz Mária napjának tartott szombatnak a tanyai népéletben betöltött szerepéről éppen Tömörkénytől tudunk meg legtöbbet. Vasárnap a tanyán (1898) című tárcájában írta: „Az udvarok kora hajnalban már mindenütt tiszták, mert az [értsd: a tisztítása] még az előző szombat délután történik. A szombat délutánnak ez a munkája, a háznak és környékének felöltöztetése, hogy ünnepi módon fogadhassa a tiszta és kedves vasárnapot." Ló nem való kocsmaszobába (1912) című elbeszélését pedig ezzel a kis néprajzi bevezetővel kezdte: „Kint a mezőkön úgy szokás az, hogy szombaton délután megszűnik a földben való munka. A szőlőben, a gyümölcsösben sem dolgoznak. A szombat délután már valahogy beletartozik a vasárnapba, mert akkor már a rá való készülődések folynak. Az udvart felsöprik, hogy az ünnepre tiszta legyen. Az asszonyok meszelnek. Az alföldi tanyák azért olyan fehérek mindig, mert a faláról szombaton délután eltüntetik azt a piszkot, ami esetleg a héten át rákerült. A lányok vasalnak kötőt, fejkendőt, pántlikát, hogy másnapra készen álljanak. Az ember széjjelnéz a szerszámai között, ami hibás, azt kijavítja, a baltát, metszőollót megköszörüli, s dohányt vág, ha van, miből." 7. A varjúval és a kutyával lezajlott kis konfliktussal (Tömörkény kedvelt, magyarrá, népivé lett latin szavával: violenciával) a történetnek — és az elbeszélésnek — egy epizódja lezárult. Közben a kanál elkészült. Tömörkény így folytatta: Ezzel a violenciának vége is szakad. Mönyhért kifaragta a kanalat, és most már az ág másik feleközetibül villát csinál. Evvel nagyobb gond jár, mert az ágait külön-külön köll farigcsálni. Hattyú nézi a munkát, a szömtelen Matykó mög e'gyször csak a [nagyapó] térgyire ugrik. Nagyapó rá is koppint a fejire a bicskavéggel, de Matykó nem mozdul. — No — mondja nagyapó, belégyőződve a dologba —, csakugyan olyan vagy, akár a kullancs. (Bánja is Matykó az ilyen beszedőt.) h feleközet nyelvjárási jelentése kíván magyarázatot: 'csoport', 'csapat', 'kisebb egység, rész'. Itt a faág másik darabját jelenti. 8. Ismét bővül a szereplők köre. Hazaérkezik a munkából a család. Még kész sincs tökéletösen Mönyhért a villával, mikor zörögnek az úton. Gyün haza a család. Azért zörögnek, mert babot hoznak valamennyien, most szödték ki aföldbül. Én édösjó Istenöm, de szépre nevelted az idén. Gyün az embör, az asszony, az Ëtël Ián mög a Marci. Hogy hozza a Marci a babot, hogy alig bírja. — Hozom a paszúrt, öregapám! — kiáltja. — Ó, jó kis leiköm — mosolyog nagyapó, és tekintetjeivel, könnybe lábbadt szömei nézésivei a gyermökre réved. — Hát hozod? 53