A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Péter László: Tömörkény István: Öregembör napáldozatja Szövegmagyarázat

Faludy György egyik elbeszélésének hőse „menet közben" Marcsából — Julcsa lett (Magyar Hírlap, 1991. szept. 14.)- Talán Tömörkénnyel is ez a kis figyelmetlenség esett meg. Mindenesetre nem csupán a 7:3 arány miatt vélem úgy, hogy a helyes becéző madárnév a Matykó lehetett. Kiadásomban ennek megfelelően egységesítettem is. Csak a sánta varnyú gyün oda fél lábon, de hisz könnyű annak fél lábon járni, akinek csak ëgy van. Bár azért így is billög a kutyalélök, és oly formán néz nagyapóra, hogy Mönyhért kéntelen szót szállani hozzá: — A Marcié lösz — mondja neki. — Hallod-ë, Matykó, a Marcié. Kanál. Matykó fél szömmel adja tekintetit nagyapóra, oszt aszongya a szömtelen: — Kár. — Kár beléd az étel, kutya —fakad haragra nagyapó. — No nézd. Ugyan hogy nem gyün ide a Hattyú, hogy mögtépázna vagy egyször. — Kár — kiabál vissza Matykó, hanem van annyi esze a csudálatos istenbogarának, hogy azonnal odébb is ugrik. Hanem ugrálhat mán, mikor gyün a Hattyú. Megneszelte hevertiben, hogy nevit ejtötték, s idekövetközött. Vén kutya mán a Hattyú, egészen fehér, de ez nem az öregségiül van, mert mindig fehér vót, azér is lőtt a mostani neve a neve neki. Hattyú ëgy lábával sebösen fejőn üti Matykót, hogy mönnyön az útbul. Matykó kiabált, és kétfelé terpesztve a szárnyait, nagyapóhoz futott, hogy védelmözné. — Én nem védlek — mondta most nagyapó —, mert fekete a leiköd. Még Marciiul sajnálod a kanalat? Hattyú nem is tudta, hogy Matykó ilyen rossz. Most csudálkozik is rajta. — Aú! — így szól. — De ügön —felel neki nagyapó —, ilyen vót. No, ez mán sok. Hattyú leül a két hátulsó lábára, és söpri a farka a homokot. — De söpörsz — véli nagyapó —, pedig messzi van még a szombat. Az író együgyű tréfálkozásai az olyasfélék, mint hogy könnyű a varjúnak fél lábon járni, mikor csak egy lába van; vén kutya a Hattyú, egészen fehér — no de nem az öregségtől fehér, hanem természettől fogva, ezért is lett a neve Hattyú... Ez ugyan egy öreg parasztember évődése, de nem esik messze Tömörkény saját naiv humorától sem. Móra Ferenc mesélt róla hasonló anekdotákat. Az idézetben szereplő egyször igazság szerint Tömörkény írásában egyszer alakban áll. A szókezdő <?-re már adtam magyarázatot; ez esetben azonban a másik e sem maradhat nyílt e; ezt kiejteni ebben a szövegkörnyezetben képtelenség volna. De nem lehet ë-vel sem helyettesíteni, mert itt egyedül az ö helyénvaló. írásmódja még a szabályzatot alkotó Balogh Lajosnak is gondot okozott: kiejtése — úgymond — lehet ëtyszër vagy ëccër. Mindkét ejtésmód országosan ismeretes, ezért a helyesírás szerinti alakot javasolta: egyszer. Ámde van ëccë, ëccé, eccő ejtés is; ezek lerövidült szólestek, és úgy írjuk őket, ahogy halljuk, tehát: ëccë, ëccé, eccő (A népköltési [folklór] alkotások kritikai kiadásának szabályzata, 99.). Eszerint Tömörkény egyszer szavát a szövegmezőbe illően átírhattam volna eccő alakra is. De amint a mert vagy az azért szóvégi mássalhangzóját az író legtöbb esetben csonkítatlanul meghagyta, noha kiejtésben és néhányszor itt, ebben az elbeszélésben, írásban is azér, mer alakra rövidítette, változatként elegendőnek tartottam az egyször alakot. A mindjárt 52