A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Foote, Kenneth E.–Tóth Attila–D. Árvay Anett: Emlékezés, nemzeti identitás, politikai emlékművek rombolása

az ünneppé nyilvánítása annak a folyamatnak a része, amely szekuláris és vallási emlékműveket állít helyre. Érdekes magyar sajátosság, hogy jelenleg nincs olyan hivatalos ünnepnap, amely a világháborúk végére vagy a háborúkban harcolt katonákra emlékezne, mint például az amerikai Veteran's Day (veterán katonák napja) vagy az Armistice Day (az első világháborút befejező fegyverszünet ünnepe november 11-én). Bár 1924-ben a kormány hivatalos ünneppé tette a Hősök napját, de ezt 1945-ben megszűntették. Természetesen a háborúban elesettekre való emlékezés hagyománya nem tűnt el, május utolsó vasárnapján helyi szervezetek és vallási csoportok koszorúkat helyeznek el a katonák sírjainál, sőt megfigyeltük, hogy az első és második világháborús emlékműveket gyakran március 15én és október 23-án is megkoszorúzzák. Az ünnepnapok átalakulása, átrendeződése még ma is tart. Sokat változott a rendszerváltás után az ünneplés mikéntje is. A kommunista érára jellemző nagy, hivalkodó felvonulások és iskolai ünnepségek például április 4-én, november 7-én mára eltűntek. A főparádé mindig Budapesten a volt Felvonulási téren (ahogy azt a neve is mutatja), a Dózsa György út mentén, a Hősök terétől keletre lévő nagy üres területen zajlott. Itt állt a dísztribün, ahonnan a mindenkori állami vezetők végignézték a példás rendben marsírozó katonai alakulatokat. 1989 után a térről elszállították a dísztribünt, a Lenin szobrot és az egykori Regnum Marianum helyére állított matrózfigurát is. Az előbb említett nagystílű parádék azonban nem a kommunisták találmányai voltak. A magyar történelemben számos példát találunk ünnepélyes felvonulásokra, királyi szertartásokra. A 19-20. század fordulója bővelkedett nagy pompával megrendezett újratemetésekben: 1870-ben Batthyány Lajos, 1894-ben Kossuth Lajos, 1906-ban Rákóczi Ferenc hamvait helyezték örök nyugalomra. Mégis, a történelmi tradíciók ellenére, 1989 után kicsit csendesebben emlékezik az ország. 1998-ban például az 56-os forradalom emlékünnepsége a Parlamentnél kezdődött néhány katona által kísért zászló felvonásával, majd a közelben álló 56-os emlékmű lángja lobbant fel, a háttérben a katonazenekar játszott. Több százan követték a politikai vezetők és elöljárók menetét, akik a Nagy Imre emlékműhöz vonultak, hogy koszorúkat és virágokat helyezzenek el. Egy kisebb csoport ezután a 301-es parcellához ment, hogy részt vegyen a síremléknél megrendezett nyilvános megemlékezésen. Ezen a napon Budapest több kerületében rendeztek ünnepségeket a különböző politikai pártok és a forradalomban részt vett vagy a mártírok hozzátartozói által létrehozott szervezetek. Minden egyes megemlékezésnek megvolt a maga sajátos politikai, vallási vagy hazafias jellege. Egyes ünnepségeket az 56-os forradalom helyszínein tartották, például a Killián laktanya melletti, véres összecsapásokról ismert Korvin közben (6. számú fotó) több helyen emléktáblát is avattak. Látjuk tehát, hogy a megemlékezések ilyen formában történő megrendezése alapjában tér el az előző rendszer hagyományaitól. Távolodás a múlttól A nagyszabású, kommunista típusú ünnepségek elutasítása egy fontos következtetéshez vezetett el minket. Az emlékezés új rituáléinak kialakítása és az emlékművek helyeinek kijelölése jelen és múlt eseményei között egyfajta távolság meglétét tételezi fel. Azaz, a régi szobrok eltávolítása mellett az új szobrok egy adott helyre való felállítása, és az emlékünnepségek helyeinek kiválasztása is része volt a múlt rendszerrel való szakítás145