A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Nagy Márta: A huszonötödik ének. Baka István Könyörögj érettem című versciklusáról

den lehetőségét igyekszem kibontani."

26 E kibontás által egy nőalak rajzolódik ki, pontosabban tó, szoknya és nő felvillanó képei jellemzői egymásba játszanak, összemosódnak a versben, mely a záróképben csúcsosodik ki: „beugrom - hínárszőrzetű öled bár halálra szorít." Ezen a ponton nőalak és tó képe olyannyira egymásba játszik, hogy a beugrás egyszerre értelmezhető (halálos) vízbeugrásként és szexuális beteljesülésként annak ellenére, hogy az ezt megelőző két sor („Jaj, látom mélyedben halak / asszonycombvillanásait"), illetve a ciklus következő darabja (Ballada) a vízbeugrás képzetét.erősíti. A motivikus struktúrára vonatkoztatva mindez azt jelenti, hogy a tó, pontosabban a víz ikonikus motívumként van ugyan jelen a versben, de több ponton érinti a szimbolikus motívum kategóriáját. Mindezek fényében ki lehet mondani, hogy a Könyörögj érettem és a Tó-szoknya. című versek motivikus szinten (is) egymás tükörképeinek tekinthetők, azaz a bennük domináns elemek tulajdonságai kiterjednek az egész versre, sőt ezáltal a ciklus struktúráját is alakítják. Más szinten erősíti ezt a kapcsolatot a versek záróképe, mely ugyanazt az eseményt, nevezetesen a beugrás aktusát jeleníti meg, de ellentétes közegben és ellentétes előjellel: „Bár tudom: enkárhozatom alól „Jaj, látom mélyedben halak nem oldozhat föl engem az ima, asszonycomb-villanásait, csak ha elégek véled - hát belevetem beugrom - hínárszőrzetű magamat lombod szent lángjaiba." öled bár halálra szorít." (Könyörögj érettem) (Tó-szoknya) Mindkét versben az elkerülhetetlenség árnyalata bukkan fel a záróképben, mintha a lírai énnek ez lenne az egyetlen lehetséges választása, de mint ahogy utaltam rá, ellenkező előjelet kap a két kép. Egyrészt az uralkodó elem által, másrészt pedig azáltal, hogy a Könyörögj érettemben a megváltás ígérete jelenik meg motivációként, ezzel szemben a Tó-szoknya záróképe a biztos pusztulást hordozza. Ha a perspektíva alakulását vizsgáljuk, a ciklusnak ebben a szakaszában szintén negatív párhuzammal találkozunk: Korábban említettem, így most csak utalnék arra, hogy a Kora-tavaszi éjszaka az előző darab, vagyis a Könyörögj érettem záróképének továbbgondolása, az ott előlegezett perspektíva kibontása. Mindez elmondható a Tó-szoknya és a Ballada vonatkozásában is, bár itt lényegesen bonyolultabb a helyzet: A Balladában a tó mélye jelenik meg, mint ahogy ezt az előző darab záróképe előlegezte, de fontos különbség, hogy ez csak a lírai én perspektívájára igaz, ugyanis ezen a ponton a lírai én és a ciklus egészének perspektívája szétválik. A lírai szakaszban az én mint főszereplő szemszöge volt az egyedüli. Ezzel szemben a záródarabban, mely a ciklus epikus szakaszának felel meg, egy másik személy, a lány kerül a fókusz1 „Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl" 85. 125