A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Nagy Márta: A huszonötödik ének. Baka István Könyörögj érettem című versciklusáról

ba, míg a lírai én a saját perspektívájából, a tó mélyéből kitekintve párbeszédbe kerül vele. Mindez azt jelenti, hogy a Ballada ezen szólamában folytatódik a lírai vonal, de rárakódik egy másik réteg is, nevezetesen a lány története, és kerül a középpontba, ilyen módon epikus jelleget kap, mint ahogy erre a vers címe - mint műfajmeghatározás - utal is. Ez a két réteg „kézzelfoghatóan" is megjelenik azáltal, hogy két szólamíi balladáról van szó, így szövegszerűen elkülöníthető a lírai én és a lány szólama, tehát valódi dialógusról beszélhetünk. Az éjszaka bolygója Mindenek előtt elhelyezkedése érdemel figyelmet, ugyanis elsősorban ez nyújt kulcsot az értelmezéséhez: a ciklus második és negyedik darabjában, azaz a Kora-tavaszi éjszaka és a Ballada című versekben fordul elő. Dolgozatom előző fejezetében kitértem arra, hogy a ciklus első és harmadik darabja negatív párhuzamba állítható egymással. Ez a kapcsolat motivikus szinten a leginkább szembetűnő, de az innen kiinduló vizsgálat nyilvánvalóvá tette, hogy más területen is kimutatható. A Kora-tavaszi éjszaka és a Ballada esetében hasonló a helyzet, de fordított sorrendben. A két vers közötti kapcsolatot elsősorban ciklusbeli pozíciójuk teszi láthatóvá: Utaltam már rá, hogy mindkettő az őt megelőző vers záróképének kibontása, ennélfogva párhuzamba állíthatók. De épp azáltal, hogy az őket megelőző darabok záróképe gondolódik tovább, a Könyörögj érettem és a Tószoknya negatív párhuzama átöröklődik e két versre is. A hold motívum azonban valamennyire átértelmezi ezt a kapcsolatot: A Kora-tavaszi éjszaka jelenetében egyértelműen ikonikus motívumként van jelen, díszletként szolgál, hiszen a tűzhöz hasonlóan a hold is a szerelmi költészet konvencionális eleme. De már itt egyfajta ellenpólust képvisel, hiszen a lírai én kitekint választott perspektívájából, és ennek a kitekintésnek a végpontja épp a hold, mintha épp az vonzaná el tekintetét. Ilyen módon egy pillanatra kitágul a kép horizontja, bevonódik a végtelen, ami megszűnteti az addigi kizárólagosságot, bizonyosságot: „A ház előtti fán, az ágak közein: sisakréseken keresztül bámul ránk a holdIsten néz farkasszemet velem?" Tovább erősíti ezt az is, hogy a hold számos emblematikus jelentése közül az egyik legáltalánosabb az állhalatlanság, a változékonyság. Ezen kívül rendkívül lényeges még, hogy nagyon gyakran a vízzel kapcsolják össze, hiszen így áttételesen az ellentétes közeg is beemelődik a versbe. De ezen a ponton még nem hangsúlyosak ezek a vetületei, mert a következő versszakban a hold fénye készteti visszatérésre, a hold fénye mentén fordul vissza tekintete, és ezzel egyidőben megerősödik a nő megváltói szerepe, így ez a szimmetria feloldja az esetleges diszharmóniát: „Gyönyörű oltalmam, a holdfény dárdája téged nem sebez meg, mellbimbóid - hegyekre épült végvárai a szerelemnek." 126