Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Nagy Netta: Paraszti magatartásformák, túlélési módszerek a homokhátsági falvakban a beszolgáltatás éveiben, 1945-1956 között

Paraszti magatartásformák, túlélési módszerek a homokhátsági falvakban a beszolgáltatás éveiben 1945-1956 között NAGYNETTA (Helytörténeti Gyűjtemény, Kistelek) A második világháború alatt bevezetett beszolgáltatási rendszer több mint egy évtizedes fennállása alatt számos parasztgazdaságot juttatott az összeomlás küszöbére. A beszolgáltatási kötelezettséget a parasztság kezdetben a háború következményének tartotta, tisztában volt vele, hogy a közellátást a kormányzat a termény- és élelmiszerkészletek elvonásával és újraosztásával igyekszik megoldani. A háború során meggyötört falusi népesség bízott abban, hogy mindez átmeneti jellegű és hamarosan sor kerül a beadást szabályozó rendeletek eltörlésére. Ez azonban nem így történt, a „fordulat évét" követően fel sem merült a rendszer megszüntetésének gondolata, sőt a begyűjtés a pártállam egyik leghatékonyabb eszköze lett a hagyományos paraszti gazdálkodás felszámolásának folyamatában. A beszolgáltatás mértéke, a beadási kötelezettség számításának módja, a beadandó termények, termékek köre évről-évre változott, s míg kezdetben a kormányzat a módosabb paraszti gazdaságokat terhelte súlyosan, ezek kizsigerelését követően a közepes- és kisparaszti gazdaságokat vette célba. A rendeletek egyre kevesebb mozgásteret hagytak a parasztságnak, gyakorlatilag gúzsba kötötték a hagyományos paraszti gazdálkodást. A vizsgált Duna-Tisza közi homokhátság DK-i részén elhelyezkedő falvak - Forráskút, Üllés, Csólyospálos, Kiskunmajsa, Kistelek, Balástya - népességének zöme a szűk iparos- és kereskedőréteg kivételével hagyományos paraszti gazdálkodást folytatott. A 20. század közepén a paraszti emlékezetben még élénken élt, hogy néhány emberöltővel korábban őseik milyen megfeszített munkával és kitartással vetették meg lábukat ezen a vidéken, és tették termővé a szél fújta homokbuckákat. Kitapasztalták, hogyan lehet megélni, hogyan kell gazdálkodni a kietlennek tűnő föld kisebb-nagyobb darabján. A megtelepedéssel párhuzamosan közösségek alakultak ki, melyek értékrendjében kitüntetett szerepet foglalt el a föld, a birtok szeretete, a munka megbecsülése, a közösséghez tartozás tudata és nem utolsó sorban a törvény tisztelete. A háború után, hangsúlyosan pedig 1948 után olyan törvény következett, ami egyre nagyobb teret adott a hatalomnak, hogy beavatkozzon a paraszti erkölcs- és értékrend szerint működő falu életébe. A törvény ill. annak betartása az egyéni paraszti életforma felszámolásával fenyegetett, a konfliktushelyzettel a parasztság a beszolgáltatás kapcsán napról-napra szembesült. A tét az egyes ember szintjén az életben maradás, a paraszti életforma megőrzése vagy feladása volt. A homokvidéki parasztembernek tulajdonsága a nagyfokú alkalmazkodási képesség erre tanította a természet - e nélkül nem tudott volna megmaradni ezen a tájon. Természetére jellemző, hogy bár a „maga urának" vallja magát, a történelem során megtanulta, hogy a hatalommal nem érdemes ujjat húzni, nyíltan legalább is semmi esetre 155