Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Mód László: „Ilyen még nem volt." Szőlészeti-borászati kiállítások Szegeden a 19. század végén és a 20. század elején

Szeged elöljárósága 1891-ben határozatot hozott egy minta-szőlőtelep létesítéséről, melynek helyét a Felsőközpont és Kapitányság vasúti megállók közötti 40 holdon jelölték ki. A telepítés 1895-ben fejeződött be, amikor a beültetett terület nagysága elérte a 44 kat. holdat, ahol a következő borszőlők kaptak helyet, különböző táblákban: Olaszrizling, Nagyburgundi, Szentlőrinc, Piros velíelini, Lagrein, Hárslevelű, Kékfrankos, Kövidinka, Zöld velíelini, Szerémi zöld, Szlankamenka, Kadarka, Mustos fehér, Zöldszilváni. A csemegefajták közül a Saszla több változatát telepítették. A város Bokor Pál gazdasági tanácsnok és Kriszt Sándor városgazda felügyeletével házi kezelésben tartotta a telepet, melynek termését árverésen értékesítették. 1898-ban 3500 forint kiadás mellett 8000 forint bevételt értek el, ami holdanként 102 forint tiszta jövedelmet jelentett. Szeged városa a szőlőtelep mellé vincellér-iskolát kívánt létesíteni, ám ehhez nem sikerült megnyernie a földművelésügyi minisztérium támogatását, saját erőforrásaiból pedig nem vállalkozott a beruházásra. Miután a felsőtanyai szőlőtelep kedvező befektetésnek bizonyult, és példát adott a környékbeli, tanyai parasztembereknek, 1899-ben Bokor Pál javasolta a tanácsnak, hogy létesítsen Alsótanyán is hasonló telepet. Harminc holdat a mórahalmi Belsőjáráson fenn is tartottak erre a célra, a szőlőtelep létesítése azonban elhúzódott, ezért 1900 őszén 10 holdas részletekben 24 évre bérbe adta a város elöljárósága a területet. A közgyűlés 1902 tavaszán úgy határozott, hogy a felsőtanyai szőlőtelepet 2 holdas parcellákban áruba bocsátja. Az árverésen hivatalnokok, iparosok, kereskedők, felsőközponti gazdák és kistelekiek licitáltak, amiből a város csaknem 100 000 korona bevételre tett szert.

1

4 A homoki szőlőtelepítés kibontakozásához jelentős mértékben hozzájárult az, hogy Szeged város az 1890-es évek elején 1000 kat. hold terület eladását határozta el, amelynek egyik fele, azaz 500 kat. hold Felső-, a másik rész pedig Alsótanyán feküdt. 1899-ben Szeged belterületén a felsővárosi feketeföldeken három nagyobb szőlőbirtok létezett, amelyek közül a Landesberg Heinrich-féle 20 holdas, államilag segélyezett telepen amerikai vesszőtermelés folyt. Kátay Sándor és Felmayer Lajos szőlője sem immúnis területen helyezkedett el. Utóbbi 20 kat. hold kiterjedéssel bírt, amely az egyedüli birtok volt Szegeden ebben az időszakban, ahol a szénkénegezést alkalmazták a filoxéra irtása céljából. A város határában ekkor a legnagyobb szőlőgazdaság sem haladta meg a 80 kat. holdat, az említésre méltó telepek többsége 8-15 kat. hold között váltakozott. Az 1 kat. hold kiterjedésű szőlőterületeken sok városi polgár emelt épületet, ahol nyáron családjukkal a szabadidejüket töltötték. Alsótanyán a szőlőbirtokosok közül Bokor Károly, Bokor Pál, Zsótér Ferenc, özv. Tukacsné, Vass Antal, Kiss Pál, özv. Niedermann Antalné, Kontraszty Jánosné, Fógler János, Csikós János, Szakáll József, Várady Ignác, Pálfy Sándor, Pálfy Ernő, Ottovay Károly, Schütz János, Czöndör Pál, id. Taschler József és Rieger János érdemel említést, Felsőtanyán pedig Barcsay Károly, Fráter Gyula, Polgár László, Aigner József, Aigner Nándor, Fajka János, Bérczy Antal, özv. Wőber Györgyné, Zsótér Dezső, Tápai László, Kriszt Sándor, id. László Gyula, Nóvák József, Sőregi Mihály és Magdics Mihály rendelkezett nagyobb szőlőterülettel.

1' 1

4 Juhász Antal 1991. 314-315. 1

5 Borászati Lapok 1899. szeptember 3. 650. 96