Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Mód László: „Ilyen még nem volt." Szőlészeti-borászati kiállítások Szegeden a 19. század végén és a 20. század elején

ket valamint a szőlőbirtokosok összetételét nyomon követhessük, elemezhessük. A rendelkezésre álló források segítségével ugyanakkor képet alkothatunk a 100-110 évvel ezelőtt Szegeden tartott szőlészeti-borászati kiállítások megrendezésének körülményeiről és a lefolyásukról. 1. Szeged szőlőtermesztése a 19. század második felében és a 20. század elején A város szőlőkultúrájának a gyökerei a középkorig nyúlnak vissza, amit bizonyítnak a 12. századtól fennmaradt források.

4 A szegedi polgárok kivették a részüket az extraneus szőlőművelésből is, hiszen kisebb-nagyobb birtokokkal rendelkeztek a közelebbi vagy távolabbi domb- illetve hegyvidékeken (Szerémség, Arad-Hegyalja), több szabad királyi város és mezőváros lakóihoz hasonlóan, akik számára e tevékenység jó befektetésnek bizonyult, mivel a borkereskedelemből jelentős bevételre tehettek szert. Az eddigi kutatások alapján valószínűnek látszik, hogy az Alföldön Szegeden kezdődött meg először a településmagtól távolabb fekvő határrészeken a szőlőtelepítés. A folyamat kibontakozása az 1760-as évek elejére tehető, ami elsősorban azzal függ össze, hogy a helyi lakosok a város közelében található, termékeny feketeföldeken gabonát, kukoricát és zöldségféléket kezdtek termeszteni, mígnem a házhelyek ezeket a térségeket is elfoglalták. Az 1830-as évek végére Alsóváros határában 56, Felsővárosén pedig 44 kisebb-nagyobb kiterjedésű szőlőhegy alakult ki a kaszálóövezetben, ami azt jelzi, hogy a földterületek használatában ebben az időszakban a homoki szőlőkultúra széles körű kibontakozása jelentette a legnagyobb változást.

5 A szőlők 1792 (11 673 kapa) és 1828 (19 420 kapa) között 8777 kapával, vagyis 1463 holddal gyarapodtak. A telepítés elsősorban a kaszálóövezet más célra nem hasznosítható, partos fekvésű homokterületein bontakozott ki. A szőlőhegyeket gyakran a földtulajdonos családokról, az adott térségen először szőlőültetvényt kialakító gazdákról (pl.: Mórahegy, Ábrahám Pál hegye stb.) nevezték el. Elsőként a módosabb birtokosok ültettek kaszálóik homokos, gyér füvű földjén szőlőt, majd követték őket a tehetős városi polgárok, honoráciorok, akik számára mindez jó befektetésnek bizonyult.

6 A szőlőterületek keletkezésének egyik szembetűnő sajátossága tehát a spontán kezdeményezés volt, ami összefüggésbe hozható a város liberális politikájával. A termés védelmét csak úgy lehetett megoldani, ha csoportosan végezték a telepítést. Mivel magánbirtoklású földeken ültették a szőlőket, a parcellákat szabadon adhattákvehették és örökíthették.

7 Égető Melinda szerint Szeged és Kecskemét a Duna-Tisza közén más-más úton elindulva jutott el egy új, sikeres üzemforma, a kertkultúrás tanyarendszer kiépítéséhez. Mennyiségi szempontból a mérleg kezdetektől fogva Szeged javára billent, amit a későbbiek során is megőrzött. A minőség tekintetében azonban más volt a helyzet, amit elsősorban az eltérő természeti adottságokkal magyarázott. A Szeged környéki homok gyengébb termőképességgel rendelkezett, ezért trágyázás nélkül az ültetvények rosz4 Égető Melinda 1993. 24. 5 Juhász Antal 1975. 297.; Bálint Sándor 1976. 573.; Égető Melinda 1993. 181. 6 Mód László - Simon András 2010. 12. 7 Égető Melinda 1993. 180-184. 94