Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Mód László: „Ilyen még nem volt." Szőlészeti-borászati kiállítások Szegeden a 19. század végén és a 20. század elején

„Ilyen még nem volt" Szőlészeti-borászati kiállítások Szegeden a 19. század végén és a 20. század elején MÓD LÁSZLÓ (Koszta József Múzeum, Szentes) Tanulmányom főcíme Tömörkény István egyik tárcájából származik, amelyben az első mezőgazdasági országos kiállítást mutatta be.

1 A 2011-ben 17. alkalommal Szegeden megrendezett borfesztivál Magyarország egyik legjelentősebb borászati rendezvényévé vált, amelyen a meghatározó hazai pincészetek szinte mindegyike képviselteti magát. A mai borfogyasztó számára úgy tűnhet, hogy a borünnepnek helyszínt biztosító város sohasem tartozott a Kárpát-medence jeles szőlő- és bortermelő települései közé. Ennek ellentmond azonban az, hogy 100-120 évvel ezelőtt Szeged határában nagy kiterjedésű szőlőültetvényeket tartottak nyilván, amelyek jórészt Alsó- illetve Felsőtanyán virultak. A városnak a magyar szőlő- és borkultúrában betöltött helyét illetően tovább árnyalják a képet azok az események, amelyeknek a 19-20. század fordulóján a település helyszínt biztosított. Ide sorolható az első mezőgazdasági országos kiállítás, amelyet 1899-ben Szegeden rendeztek, szőlészetiborászati részlege pedig meglehetősen széles választékot vonultatott fel. 1910-ben az előzőnél talán még fontosabb esemény kapcsolódott a városhoz, mégpedig a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesületének a megalakulása, amelyről dr. Fülöp Mihály, a Szent Vince Borrend nagymestere értekezett először a Magyar Borakadémia 2002ben megjelent almanachjában.

2 A város 1912-ben, két esztendővel az egyesület létrejötte után újabb kiállítás rendezésének biztosított helyet, amely a homoki borok népszerűsítését, bemutatását szolgálta. Vizsgálataim különböző típusú dokumentumok értelmezésén alapulnak, amelyek között a Szegeden megjelent sajtótermékeket (Szegedi Napló, Szegedi Híradó, Homoki Gazda stb.) és a kiállítások szabályzatait, katalógusait tarthatjuk számon.

3 Utalnunk kell röviden egy másfajta forrásra is, mégpedig a borcímkékre, amelyeken esetenként vizuális formában is megjelenhettek a bemutatókon elért eredmények. A kiállítások elemzése révén egyrészt nyomon követhetjük azt, hogy a 19-20. század fordulóján milyen új, modernnek számító munkaeszközök, termesztési, szaporítási vagy éppen borkezelési eljárások jelentek meg ezeken az alkalmakon, amelyek mintaként szolgálhattak illetve követésre találhattak. A másik oldalról viszont a kiállításokhoz kapcsolódó katalógusok kiváló lehetőséget teremtenek arra vonatkozóan, hogy egy-egy borvidékről az adott eseményen megjelenő szőlőfajtákat, borfélesége1 Tömörkény István 1899. 1-2. 2 Fülöp Mihály 2002. 80-83. A rendelkezésre álló források mennyisége, típusa határozta meg alapvetően azt, hogy egy-egy kiállításról milyen részletes képet sikerült rajzolni. Az 1899-es bemutatónak fennmaradt a szabályzata, katalógusa, sőt a helyi sajtó mellett a Borászati Lapok is részletesen beszámolt az eseményről. 93