Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)
Kerekes Ibolya: Török hatások a tápai gyékényszövésben?
felváltva, vastagabbik végüknél fogva vezetik be a vetülékszálakat. A sor végére érve aztán fintort készítenek, vagyis a szélső két felvetőszálon visszabújtatva szegik el a széleket. A már beszőtt szálakat bordával (tarti) tömörítik, s a maguk mellé helyezett edényből a felvetőszálakat időnként vízzel finoman megnedvesítik. Különbség van viszont a szövés irányában. Bolvadinben (és többi török településen) az asszonyok a felvetés után az átalfák mögé kívül ülnek le törökülésben vagy maguk alá húzott lábbal. Néhány szál beszövése után maguk felé húzzák a szálak tömörítésére szolgáló bordát. A gyarapodó gyékényszövet alá párnát tolva ráülnek a már elkészült szövetre, és úgy dolgoznak tovább, míg el nem érnek az előttük lévő átalfáig. Ezzel szemben a tápai asszonyok és lányok ellentétesen haladtak. Felvetés után kettéválasztották a szálakat, maguk alá rossz gyékényt vagy egy elrongyolódott kabátot téve beültek a két átalfa közé, és elkezdték a szálak befűzését. Ahogy haladtak a munkával, nőtt a megszőtt felület, mindig hátrébb-hátrébb húzódtak a mögöttük lévő átalfa felé. Végül, amikor már nem tudtak a szálak között ülve kényelmesen dolgozni, kiléptek, s az átalfa mögé ülve fejezték be a szövést. Amíg a tápai asszonyok előtt nőtt a gyékényszövet, s maguktól eltolva használták a bordát, tömörítették a szövedéket, és munkájuk során mindig hátrébb-hátrébb húzódtak, addig török társaik ráülnek a már elkészült szövetre - így tehát lassan mögéjük kerül a már elkészült rész -, s a bordát erősen maguk felé húzva sűrítik szorosabbra a beíuzött szálakat. Kutatásaim során egyedül a sindelhöyüki illetőségű Süleyman IlipinarxóX láthattam olyan felvételeket, amelyen feleségéhez, Firdeshez hasonlóan gyékényt sző. Az ő szövésirányuk viszont a tápai val teljesen egyező, vagyis a fel vetőszálak közé beülve dolgoznak, s ahogy haladnak a munkával, egyre hátrább húzódnak. 5 6 Az elkészült szövetek felhasználásában is találhatunk hasonlóságokat. Elsősorban szigetelő képességüket használták és használják ki földre, falra, padlásra terítve. Mindkét területen megtalálhatjuk az időjárás viszontagságaitól való védelem funkcióját: ezért terítették az udvaron tárolt javak fölé, s emiatt vitték magukkal az úton járók. Hasznát vették, veszik piaci árusok is, amikor terményeik alá gyékényt terítve megóvják azokat a szennyeződéstől. Az eddigiekből természetesen nem arra a következtetésre szeretném elvezetni az olvasót, hogy a recens adatokból egy az egyben rekonstruálható a múlt. Inkább csak arra igyekszem felhívni figyelmét, hogy a térbeli és időbeli távolság ellenére mennyi egybeesés, van a Tápén sokáig megőrzött és a Törökországban látott technika, tárgyhasználat között. A hasonlóságokból azonban nem kell feltétlenül kölcsönhatásra gondolnunk. A minimális eszközigényű és viszonylag egyszerű, könnyen elsajátítható munkafolyamatok egy közös „elemi ismeretre" utalhatnak. A nyersanyag jellegéből adódóan bizonyos munkák és technikák egymástól függetlenül is hasonló módon alakulhattak ki, fejlődhettek tovább. '' Szövéstechnikájukat sajnos nem volt módomban részletesen tanulmányozni, mivel augusztus első napjaiban látogattunk el hozzájuk. Süleyman Ilipinar éppen akkor gyékényvágáson volt a Sultansazligi Nemzeti Parkhoz tartozó mocsarakban, felesége pedig férje beleegyezése nélkül nem kezdett neki idegenek előtt a szövésnek. Helyette megmutatta viszont a férje által szintén gyékényből, de spiráltechnikával készített tárolóedényeket. 25
