Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Kerekes Ibolya: Török hatások a tápai gyékényszövésben?

mény leveleket cila se/t-nek, a középső puhább leveleket berdi-nek, vagy kova-nak, a legbelső, középen lévő szálat - amelyet a többi levél körülölel - öz-nek nevezik. Először a külső, sokszor piszkos, elbarnult, kemény leveleket fejtik le. Ezeket félreteszik, összegyűjtik, s az előzőleg levágott levélrésszel és más gyékényhulladékokkal (tala§) együtt vagy az otthoni kenyérsütésnél, vagy a közeli pékség kemencéjének fűtésére használják fel. A többi levelet általában három csoportba osztják. Külön teszik a külső héj alatti vastagabb, húsosabb levélpárt, külön a beljebb lévő finomabb leveleket, és külön a legbelső szálat (őz) - esetleg vele egy csoportba a közvetlen mellette lévő levélpárt. Általában előre dolgoznak, nagyobb mennyiséget készítenek elő, ezért ha kész vannak, összegyűjtik és összekötik az azonos levélcsoportokat. A különböző vastagságú levelek különböző minőségű szőnyegek szövésére lesznek alkalmasak. A levelek szétbontása mellett fontos lépés a felvetőszál elkészítése. Ezt a növény középső részéből (öz), vagy a közvetlen mellette lévő levelekből készítik. A szálakból összefogott köteget erősen megfogják, és egy fa nyélre húzott, súlyos vas részben végződő, mintegy 30 cm hosszú tokmak nevű szerszámmal erőteljesen ütögetni kezdik. Az így megpuhított szálak végét aztán egy tarak néven emlegetett eszközzel bontják szálakra. A tarak tulajdonképpen egy 70 cm hosszú, 15 cm széles deszka, amelynek felső harmadába, négy-öt sorban soronként nyolc-tíz „ 100-as" szöget ütöttek.

5

1 A tokmakkal teljes hosszában megpuhított, s továbbra is csomóba fogott szálak egyik végét ebbe a fésűszerű eszközbe többször belecsapják, s maguk felé rántják. Ezáltal a szálak vége felhasadozik. A felhasogatott szálvégeket aztán ujjaikkal tovább bontják. Az így kapott vékony, puha szálakból sodorják meg a szövéshez használt felvetőszálat. Ha durvább minőségű gyékény szövéséhez készülnek, akkor a levelet csak tokmakkal ütögetik végig, a tarakkal történő felhasogatás akár el is maradhat. Helyette körmükkel hasítják kétfelé (esetleg háromfelé) a belső szálat. A felvetőszál (ip, esme) sodrását továbbra is földön ülve végzik. Vastagságtól függően két vagy négy vékonyra hasított szálat fognak kézbe. A szálak egyik végére ráülnek vagy rálépnek, rátérdelnek - ezzel rögzítik le -, másik végét két tenyerük közé fogják. Általában a jobb tenyér van alul, s a bal fölül. A szál sodrása úgy történik, hogy az alul lévő jobb tenyerüket gyorsan előre, maguktól el, a fölül lévő balt pedig hirtelen maguk felé fordítják. A két tenyér között lévő szálak a gyors és ugyanakkor ellentétes elmozdulás hatására összesodródnak. Ha egy karnyi hosszúságot megsodortak, és már nem tudnak előbbre nyúlni, akkor a már elkészült felvetőszálat maguk alá húzzák, ráülnek vagy rálépnek, s folytatják a sodrást. Ha időközben elfogy a sodrandó szál, egyszerűen csak odanyúlnak a kézhez készített szálköteghez, a meglévő szálak mellé a tenyerükbe fogják az új szálat, szálakat, s folytatják a sodrást. Ha jobb minőségű szőnyeg szövésére készülnek, akkor teljes hosszában egyenletesen végig sodorják a felvetőszálat. Ha azonban gyengébb minőségű, kevésbé sűrű szövésű szőnyegre van megrendelés, akkor a fel vetőszállal sem bajlódnak annyit. Ekkor csak a szálvégeket sodorják össze erősen, hogy azok a felvetésnél és a szövés folyamán ne csússzanak szét. A sodrás végeztével az addig karikába maguk alá hajtogatott felvetőszálat lazán felgombolyítják. így tárolják, amíg felhasználásra nem kerül. 5

1 Az eszköz emlékeztet a magyar kenderfeldolgozásban használt gerebenre. 20