Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Kerekes Ibolya: Török hatások a tápai gyékényszövésben?

vele a szárat. Időnként partra húzták a levágott gyékénycsomókat, majd a parton szétterítve szárították meg. Általában két hetet szántak a vágásra, s újabb két hetet a szárításra. Amíg a gyékény száradt, néhány napra felváltva hazamentek élelemért, tisztálkodni, majd újra visszatértek a tóhoz, forgatni a száradó gyékényt. A teljes száradás után kévékbe (bag/baz, demet) fogták a növényt, s ott helyben, gyékényből csavart kötéllel összekötötték. Korábban lovas kocsikkal vagy bivaly húzta szekerekkel, újabb időkben teherautóval szállították haza. Egyes bolvadini családok férfitagjai (rokonok, szomszédok) ma is összeállnak, s július közepétől kezdődően reggelenként útra kelnek, hogy az Eber-tóról vagy közeli £ay városka melletti tóról begyüjtsék a számukra szükséges gyékénymennyiséget. Estefelé kezdetleges kis teherautójukra rakják az aznap levágott kévéket, és hazatérnek. A következő napokban aztán újra és újra nekivágnak az útnak. Amíg a férfiak odavannak gyékényt vágni, addig az asszonyok megbontják az előző este meghozott kévéket, udvaron, utcán szétterítik, ház falának, kerítésnek támasztják, gyakran még a háztetőkre is felviszik. Kezdetben naponta, később kétnaponta forgatják, míg teljesen ki nem szárad. Van olyan bolvadini gyékénykereskedő, aki napjainkban már nemcsak az Ebertóról és a közelebbi területekről hozza a városba a gyékényt, hanem jóval messzebbre is elmegy érte, hogy az éves szükségletet be tudja szerezni. Bolvadini vállalkozók által szerződtetett idénymunkások vágják a gyékényt például a 200 km-rel távolabb fekvő Denizli környékén lévő nemzeti park területén is, a £ivril melletti tavon {Qivril Isikli Gölü). A nemzeti park képviselőivel írják alá a szerződést, amely meghatározza a gyékényvágás helyét és a kitermelhető mennyiséget. A már említett Mevlüt Sargin például - aki egy nyolcgyermekes hegyi pásztor családjából származik, s maga is éveken keresztül egyszerű gyékényvágó bérmunkásként dolgozott, s ebből a helyzetből előrejutva vált a város egyik legjelentősebb gyékény kereskedőjévé - barátjával és üzlettársával, Ellez Akgöllel 2009 nyarán 150 bolvadini férfit fogadott fel, hogy a megfelelő mennyiségű növényt le tudják vágni a számukra, (^ivril mellől aztán saját kamionjaikkal szállították haza a kiszárított gyékénykévéket. Emellett az Eber-tónál és a £ay melletti tónál is számos férfi vágta számukra a gyékényt és a sást. A növény tárolása, előkészítése Bolvadinben különbséget tesznek a vízben álló, még „élő" és a már levágott, megszárított növény között. Előbbit kindira-nak, utóbbit hasir-nak nevezik. A kiszáradt, kisebb (kb. 50 cm átmérőjű) egységekbe kötött gyékény többnyire a magánházak udvarán kúpokba állítva, vagy egy erre a célra kialakított, elkülönített szellős épületrészben egymásra fektetve várja a feldolgozást. A párnák készítésével foglalkozó vállalkozók préselő-műhelye közelében kazlakat raknak a hazahozott gyékénykévékből. A kazlak tetejét féloldalasra alakítják, hogy arról az esővíz le tudjon csorogni. A férfiak a gyékény vágásával, hazaszállításával és elraktározásával megtették kötelességüket. A szövés előkészítése és maga a szövés a nők feladata. Az előkészületek egyik fontos része a gyékényszálak levelekre bontása. Ehhez előbb levágják a növény felső, elvékonyodó végét, majd leülnek a földre egy elhasználódott gyékénypárnára, odateszik maguk mellé a gyékényt, s ujjaikkal bontani kezdik a szálakat. A külső, ke19