Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Kerekes Ibolya: Török hatások a tápai gyékényszövésben?

Bolvadini gyékények Az Ankarától mintegy 250 kilométerre dél-nyugatra fekvő, körülbelül 30.000 lakosú török kisváros és a környező falvak életének meghatározó eleme a mezőgazdaság. Jelentős a szarvasmarha és baromfitenyésztés, szántóföldjeiken a gabonaféléken kívül főleg kukoricát, hüvelyeseket, cukorrépát, napraforgót termelnek. A környéket járva nagy kiterjedésű gyümölcsös (alma, körte, kajszi, cseresznye, meggy, szilva) kertekkel is találkozhatunk. Legfontosabb termesztett növényük azonban a mák (ha§ha§). Olyannyira, hogy a város címerének is központi eleme egy piros, fehér, zöld ívek közé illesztett mákgubó. A máktermesztés és feldolgozás meglehetősen nagy múltra tekinthet vissza vidéken. Erre utal, hogy a Bolvadintól 60 kilométernyire fekvő tartományi székhelyet és magát a tartományt is Afy ónnak (magyarul Ópiumnak) hívják."

0 Az 1981-ben létesített, mákgubók feldolgozására szakosodott bolvadini alkaloida gyár ottjártunkkor mintegy 500 embert alkalmazott. A szigorúan ellenőrzött körülmények között termelt és feldolgozott mákgubókból évente kb. 80-90 tonna ópiumot nyernek ki, amelyből aztán a gyógyszergyárak különféle, morfin alapú fájdalomcsillapítókat állítanak elő. Bolvadin történetét a görög és a római időkig vezetik vissza. Hogy a település életében mikor jelent meg a gyékényfeldolgozás, nehéz megállapítani. Megismerkedhettünk a város életének számos meghatározó személyiségével, de a növény feldolgozásának múltjáról egyikük sem tudott felvilágosítást adni, vagy egy tanulmányt a kezünkbe adni, mivel ezt a témát még senki nem kutatta. Történeti adatokkal tehát nem szolgálhatok. A gyékény jelenéről viszont sokakkal beszélhettünk. A város ugyanis Törökország egyik jelentős gyékényfeldolgozó központja. A település Haciömer, Agilönü, §ihlar Mahallesi nevü részeiben valamilyen szinten csaknem mindenki kapcsolatban van a gyékénnyel. Az ottani asszonyok elmondása szerint kisebb-nagyobb mértékben körülbelül 150 háznál foglalkoznak ma is gyékénnyel. (Ez hozzávetőlegesen a város lakosságának mintegy 15 %-a.) Vannak olyan családok, akiknél a bevétel meghatározó része származik a gyékény feldolgozásából, de olyanok is, akik rokoni, baráti kapcsolatok révén csak időlegesen, alkalmanként kapcsolódnak be a munkába. A férfiak a növény vágásában, hazaszállításában, a kereskedőkkel való kapcsolattartásban, a késztermékek elszállításában vesznek részt, az asszonyok pedig az ősi technikával, földön (illetve maguk alá tett párnán) ülve szövik a gyékényt. A gyékényszövetek mellett a másik, Törökország-szerte ismert és használt bolvadini termék a gyékénypárna. Hasonló tárgy készítése a Kárpát-medence területén nem ismert. Ezeket viszont már nem magánházaknál állítják elő, hanem néhány erre szakosodott családi vállalkozás kicsiny műhelyében. A párnákhoz először egy fából készített keret, és egy kézi vagy gépi erővel meghajtott préselő szerkezet segítségével kb. 90 cm hosszú, 50 cm széles, 25 cm vastag téglatestté préselik a növényi szálakat. Ezt követően földre ülve, a fakereten lévő vágatok mentén, egy 40 cm hosz" E helyt csak utalok Zrínyi Miklós 1661-ben írott Az török áfium ellen való orvosságára. Bár Ajyon nevét 2004-ben hivatalosan Afyonkarahisar-ra változtatták, a köznapi beszédben ma is inkább a hagyományos rövidebb változatot használják. 17