Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Mód László: „Ilyen még nem volt." Szőlészeti-borászati kiállítások Szegeden a 19. század végén és a 20. század elején

pontos feltüntetésével, levágott állapotban tálcákon, cserepekben vagy más edényekben állíthattak ki a szőlőbirtokosok, akiknek az 50 krajcár részvételi díjon felül szőlőfélékként 20 krajcárt kellett fizetniük. A termés mellett a szőlő tartósításának módozatait, a fürtök csomagolásának technikáit, valamint a szállításhoz használt kosarakat, ládákat is be lehetett a szekcióban mutatni. A kiállításra csak és kizárólag saját termelésű borral lehetett nevezni, amelyeket a szervezők az érvényben lévő borvidéki besorolásnak megfelelően csoportosítottak. Az egy-egy szőlőtermő területről származó italokat is tovább tagolták annak megfelelően, hogy immúnis homokról, illetve síkvidékről vagy hegyvidékről származott-e a nedű. Az első egységen belül megkülönböztették egymástól az asztali és a pecsenye, a másodikban pedig az oltványról vagy hazai fajtájú (szénkéneggel kezelt, filoxéramentes) tőkéről származó borokat. A legutolsóban elkülönítették az asztali, a pecsenye és a csemegeborokat, illetve a Tokaj-Hegyaljáról származó szamorodnikat, aszúkat és eszenciákat. Külön egységben szerepeltek a konyakok, a pezsgők, az ürmös és a főtt borok. A résztvevőknek minden borfajtából 1899. augusztus 20-ig kellett négy palackot elküldeni a szervezők számára. A szabályzat előírta azt is, hogy a fehéreket 0,7 literes, rajnai, a vöröseket ugyanekkora űrtartalmú bordói, a szamorodnik, aszúk és eszenciák pedig fehér, félliteres, tisztára mosott, dugóval lezárt üvegekbe fejtendők le. A résztvevőknek a palackokat fehér (czin) kupakokkal, illetve olyan címkével kellett ellátniuk, amelyen feltüntették a borvidéket, a termőhelyet, az évjáratot, a bor nemét és a termelő nevét. A bemutatott borokért részvételi díj gyanánt a kiállítók 1 forintot fizettek. A kiállítás helyszínét, az Erzsébet Királyné ligetet Tóth Mihály főmérnök tervei alapján alakították át a céloknak megfelelően, amelynek eredményeként az utakat kaviccsal szórták le, az artézi vízvezetéket pedig kibővítették azért, hogy az állatokat itathassák. A bejáratnál, a híd felől fából, illetve vasból díszkaput emeltek."

5 A helyszínt a kiállítás katalógusa a következő módon mutatta be: „Szeged közkertészetének minden művészete ki van fejtve ebben a rózsaligetes üdülő helyben, melynek fasorai mentén kellemes nyári lakások vannak hosszú sorban egymás mellett.'"

2

6 A szőlészeti és a borászati csoport kiállítása a főúttól jobbra, a kiállítási iroda közvetlen szomszédságában kapott helyet, amelynek az összeállítását az Engelbrecht Károly,

2

7 szőlészetiborászati főfelügyelő vezetésével működő rendezőbizottság végezte el. A csoport2

5 Az újszegedi népkertet az 1850-es évek végén 30 hold területen Gamperl Alajos polgármester engedélyével báró Reitzenstein Vilmos ezredes, a szegedi várban állomásozó olasz legénységű 8. vadászzászlóalj parancsnoka alakította ki katonáival. Az 1890-es évek elején a rekonstrukció megalapozta további fejlődését, amelyet 1899 tavaszán közgyűlési határozat nyomán neveztek el ,JZrzsébet királyné ligetnek." Bátyai Gitta 1998. 7-23. 2

6 A szegedi I. mezőgazdasági országos kiállítás részletes tervezete. 1899. 11. 2

7 Engelbrecht Károly (1860-1903) 1880-ban az érdiószegi vincellérképezdéhez került segédtanárnak, ahol a szőlészeti-borászati szaktanítói képesítést is megszerezte. 1883-ban nevezték ki a pozsonyi szőlészeti és kertészeti szakiskola igazgatójává, 1886-ban pedig az Országos Borászati Kormánybiztosság vezetőjének a helyettese lett. 1889-ben a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium újonnan szervezett borászati és filoxéraügyi osztályára került, egyúttal megbízták az Országos Központi Mintapince felügyeletével is. Az 1900. évi párizsi nemzetközi kiállításon az általa összeállított anyag nagyarany elismerésben részesült. Pintér János 1987b. 473-477. 100