Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Kerekes Ibolya: Török hatások a tápai gyékényszövésben?

Feltűnő, hogy abban a földrajzi, gazdasági és kulturális környezetben, ahol a magyar népcsoport a honfoglalást megelőzően élt, a növény megnevezésére mennyire hasonló hangzású szavakat találunk. Ha arra gondolunk, hogy ebből a kultúrkörből milyen sok más ismeretet is átvettek, beépítettek a maguk kultúrájába a magyarok, akkor talán joggal állíthatjuk azt is, hogy nemcsak a növény ismeretét, megnevezését, hanem felhasználásának lehetőségeit is magukkal hozták a Kárpát-medencébe. A magukkal hozott és az itt talált ismeretanyag ötvöződhetett egymással. Nyomok az írott és ábrázolt forrásokban A középkori írott források ritkán szólnak a hétköznapi életről, és a hozzá tartozó anyagi kultúráról. Ha említést is tesznek az élet valamely részletéről, akkor azt általában uralkodói vagy főúri udvarokhoz kapcsolódóan teszik. Szentekről szóló legendákban, szerzetesek számára készült lelki útmutatókban viszont találhatunk utalásokat a korabeli mindennapokra. így van ez akkor is, ha a gyékény fölhasználásáról szeretnénk képet kapni. A nyugati szerzetesség atyjának tekintett Szent Benedek regulájának 55. fejezetében írja elő a szerzeteseknek: ágyneműnek legyen elég egy gyékény, egy könnyebb és egy melegebb takaró és egy fejvánkos. "

1

9 Ha arra gondolunk, hogy a Géza fejedelem által Magyarországra hívott bencés szerzetesek magukkal hozták ezt a szabályt is, felvetődhetnek bennünk a kérdések: Hogyan készültek ezek a gyékények? Kik készítették? A keleti kereszténység remetéihez hasonlóan saját magukat látták el a szerzetesek, vagy világiaktól szerezték be? (Nem is szólva arról, hogy ugyanezt a regulát vették át később más, Magyarországon szintén fontos szerepet játszó szerzetesrendek is - pl. ciszterciek, karthauziak.) Magyar nyelvemlékben először helységnévként, „villa de Geken" alakban írták le a szót a Váradi Regestrumban. Az 1395 tájáról való Besztercei-, az 1405 körüli Schlägli-, és az 1533-ból származó Murmelius-féle szójegyzékben is megtaláljuk. A legrégebbi teljes egészében magyar nyelven íródott könyvben, a Jókai-kódexben 'alvóhely' értelemben szerepel a szó, a maihoz nagyon hasonló alakban. Ez az 1440 körül keletkezett nyelvemlékünk Assisi Szent Ferenc életéről szól. A latin eredetiből korabeli magyar nyelvre fordított szöveg leírja azt a jelenetet, amikor Gergely pápa ellátogatott Porciunkulába, s ott könnyekre fakadt, midőn meglátta azt az egyszerűséget, ahogy a ferences „barátok" a puszta földön fekszenek, vánkos nélkül, csak egy kevés pelyva és ,jakadojt gyekenek" (szakadozott gyékények) vannak alattuk.

2

0 A kalandos életű magyar királyról, Salamonról (1053-1077 vagy 1087?) szóló legenda szerint, miután Szent Lászlótól ismét vereséget szenvedett, isteni sugallatra letette a koronát, és titokban elhagyta a csatateret. Többé nem harcolt a hatalomért, hanem az isztriai félszigeten, Pola közelében magányba vonult, éjjel-nappal imádkozott, böjtölt, vezekelt egész elhibázottnak vélt életéért. „A vadak barlangja lett friss 4 Szent Benedek Regulája 1993. 61. A latin eredetiben a matta szó szerepel gyékényből készült fekvőhely értelemben: Stramenta autem lectorum sufficiant matta, sagum et lena, et capitale. (LV. 15.) 2

0 Jókai-kódex 1981. 192. 9