A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

Félegyházáról járt egy halkufa, Kis Julisnak híták, ennek adtam a halat attól kezdve, neki volt engedélye a Kurcáról. Az öregebb bátyámék a Kurcán halásztak, avval együtt elvitte. Az ő haluk is olyan volt, mint az enyém. Abban az időben a halár elég magas volt, egy kilója halnak, az ára kofának átadva, nagyban 80-90 krajcár volt, 1 forintot is fizetett érte. (53) Mindig csütörtökön este indultam hazafelé. Rendben hagytam a szerszámot, mindig úgy indultam el. Ekkor beeveztem a közepire. Lefeküdtem a csónyikba, aludtam. A víz hozott hazafelé. Mikor a hajóhídhoz odaért a csónyik, odavágódott, én akkor felébredtem. Azután már nem mertem elaludni, mert attól féltem, hogy elvisz a víz lentebb, mint volt rá eset azelőtt, hogy a hajóhíd alatt úgy elhozott a víz, hogy nem ütődött hozzá, aztán elvitt a víz lentebb és úgy kellett visszajönni. Átadtam a halat a bátyámékkal. Elvitte Kis Julis a halat a reggeli vonattal, megkaptam a pénzt, bevittem a takarékba, ott volt neki a legjobb helye. Amilyen szomorú voltam a sorsomon, olyan jóra fordult a sorom, legyen hála a jó Istennek. Minden piacra fogtam halat kecével meg varsával, hol többet, hol kevesebbet. Lett szerszámom is bőven, mindig csináltam, hogy ne legyek szűkiben. Volt nekem szerszámom: negyven varsám lett, akkor kötöttem viliikhálót, kötöttem marázsát, Szegedről hozattam anyagot, egy forintért kilóját, finom olasz anyagot lehetett kapni. Horogderék is volt, azt is hozattam. Felszereltem magamat szerszámmal, nem is volt hiányom semmiből sem. (54) Haladt az idő, közeledett húsvét. Nagycsütörtök reggelin felszerszámoltam, kiterítettem a varsákat. Úgy jártam, hogy a kenyér nagyon kicsike darab volt, nem volt főzni való sem, nem jöttek hozzám keszegért, mint máskor. Eltelt a nap, estefelé volt az idő, leértem a csípai Kisszigethez. Ahogy leértem, fönt a parton átszól: - Van-e kenteknek kecsegéjük? Mert ott volt az öreg Gulú meg a cimborája, ott várták ők is az estét. A Tót mérnök volt. Én mondom, hogy van. - Hozzon kend fel két kilót! Avval a bárkából vettem ki a szákba, a bárkát otthagytam, átmentem, megvárt. Mikor átmentem, azt mondja: - No, gyerünk öregem! - Mert őneki szavajárása volt ez a szó: öregem. Beértünk a lakásba. Nem mérte a halat, kitettem a szákból. Azt mondta: -No, öregem, iszik egy pohár pálinkát? Adott is, de csak viccből. Olyan kicsike volt a pohár, mint egy pipakupak. Azt mondja: - No, öregem, háromszor iszik a magyar. - Ebből ihatnék én, tekintetes úr, tizenháromszor is, mégse jutna minden fogamra. Elneveti magát: - No, majd hozok!... Hozott egy félliteres üveggel. - No, öregem, ez három éves pálinka. Majd elfogyasztja. Kivette a bukszáját, ideadott öt koronát. (55) Avval megköszöntem, elballagtam le a csónyikba, elmentem a sziget aljába. Ott voltak a többiek is. A nap még nem áldozott le. Odaálltam az öreg Gulú csónyikja mellé. Éhes voltam, nekik sem volt egy falat kenyerük sem. Elővettem az üveget, kivettem a dugóját, a számra vettem, nagyot 94