A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

ittam belőle. Jólesett, megint ittam. Ami az üvegben maradt, azt meg odaadtam az öreg Gulúnak. О megitta, azt mondta, hogy nagyon jó volt. Sokat nevettem az öregen, egy kicsit dadogósan beszélt, különösen, ha egy kicsit spicces volt. Beesteledett. Összekötöttük mind a három csónyikot, úgy jöttünk lefelé. Leértünk az ásás aljába. Felmentünk a Kellerhez a kocsmába, ott oszt' ittuk a pálinkát nyakló nélkül. Berúgtunk úgy, hogy alig bírtuk egymást levonszolni a csónyikba. Akkor elcsapta az öreg a csónyikokat. Jól össze volt kötve, az enyém volt középen, én voltam legjobban elázva. Az öreg Gulú volt köztünk a tehetős valaki, ő sem mert felállni, én meg felálltam, az ő csónyikján keresztül kiestem a vízbe. - Momontam, hohogy néne állj fölföl, merne kikiesöl! Megfogott az öreg, ahogy bírt, behúzott a csónyikba. Levettem a vizes ruhát magamról az öreg segítségével. Volt a csónyikfarban száraz ruhám, azt rám adta az öreg. Jelzem, én magamtól nem bírtam volna bemenni a csónyikba. (56) Ott gebedtem volna meg a vízben, ha az öreg be nem húz a csónyikba. Azt mondja az öreg: - Nono, tete márnán nenem leleszel rührühes, nenem vávártad a hajhajnalt. Hazahozott a víz bennünket. Az öreg kikötötte az én csónyikomat is, összepakolt nagyjából a csónyikomban, én meg négykézláb kimásztam a partra. Nagy nehezen elmentem a nénémékhez. A sógoromnak a subája meg a ponyvája volt nálam. Két óra volt, a sógorom felkelt, lement a Tiszára, felhozott kétszer mindent, a vizes ruhát is. Nem tudták elgondolni, hogy mi történt velem. Azt tudták, hogy megfürödtem, a vizes ruháról. Nem tudtak belém lelket hozni. Kivirradt. Lement a sógorom a csónyikba, a kutiban megtalálta a lakatkulcsot, felhozta, a halat, ami volt még a bárkában. Merthogy ittas voltam nagyon, a kulcs kéznél volt, könnyen belementek a bárkába. Azért, hogy ittasak voltak ők is, arra volt nekik erejük, hogy megdézsmálják a bárkámból a halat. Itt hiányt szenvedtem, a másik meg, hogy megfáztam, a harmadik meg az, hogy a sok pálinka megfőzte a belső részemet. Ebből lett olyan komoly baj, hogy az orvoshoz kellett folyamodni. Mikor kimentem az orvoshoz - dr. Dékány Béla volt az ismerős orvosunk -, bemék hozzá, azt mondja: - Vesd le az inget! (57) Levettem az inget, rám nézett a doktor úr, azt mondja, hogy: - Innál-e egy kis pálikát? Ekkor aztán azt mondta: - Még most tudtok segíteni rajtad, de csak úgy, hogyha betartod azt, amit mondok, és az orvosságot pontosan fogyasztod. Én megígértem azt a doktor úrnak, hogy betartom. Úgy is lett, két heti kezelés után megfordult a baj, jobban lettem, felépültem, hála Istennek. Sokáig még a szagát sem bírtam az italnak. Ilyet tettem magammal, kicsiben bírtam ki. 1905. október 5-én megnősültem. Telt múlt az idő, azt mondja az öregebb bátyám: - Hallod-e, Jani öcsém, én azt mondom neked, nősülj meg! Lesz legalább otthonod. Én is így gondoltam el, de még csak egy kis faszékem se nincsen, hogy menjek neki a házasságnak? Igaz, hogy a szőlő is jó karban volt, volt mire szememet vetni, de ez még mind kevés. Lakásom nincsen, hová menjek, az ég alá? Meg hogy egy koldus95