A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Mód László: „... utazásainknak alkalmatlanságait tűréssel viselhessük...” Szentes város külkapcsolatai a passzuslevelek tükrében (1827–1830)

csőlátók egy adott típusáról tájékoztatnak. A szentesi lakosok számára kibocsátott passzusokról készített feljegyzések lapokból álló, összefűzött jegyzőkönyvekben találhatók és az 1825-től az 1832-ig tartó időszak utazásait rögzítik. A hiányosságok miatt sajnálatos módon csak az 1827. július 17-ével induló és 1830. augusztus 5-ével záródó, 3 db jegyzőkönyv tekinthető folyamatosnak, ami azt jelenti, hogy az időhatárokat a teljességre törekvés miatt le kellett szűkíteni, hiszen teljes keresztmetszetet nem lehetett volna az adott időszakról rajzolni. A jegyzőkönyvek a következő adatokat közlik az utazásokkal kapcsolatban: 1. Az utazó neve; 2. Az utazó lakhelye; 3. Az utazás célja; 4. Az utazás oka; 5. Vonó marhák leírása; 6. Vonó marhák jegyei; 7. Az útlevél kiadásának időpontja. Felmerülhet a kérdés, és talán érdemes is elgondolkodni azon, hogy vajon három esztendő (1827. július 17. - 1830. augusztus 5.) áttekintése alkalmat ad-e messzemenő következtetések levonására? Látni fogjuk, hogy a mennyiségi eltérések ellenére a feldolgozott adatok alapján azért bizonyos tendenciák, szabályszerűségek felvázolhatok, amelyek természetesen a helyi társadalomról is értékes információkat közölnek. A jegyzőkönyvek forrásértékével kapcsolatban feltétlenül utalnunk kell arra, hogy vajon mennyire tekinthető megbízhatónak a tanulmányban elemzett dokumentumtípus, vagyis tükrözi-e valóban a lakosság külső kapcsolatait vagy sem. Feltűnő lehet, hogy egyes rovatokat nem töltötték ki megfelelően. Bizonyos esetekben ez érthető is, hiszen a gyalogos utazás kapcsán értelmetlen lett volna a jószágok ismertető jegyeit megnevezni. Gyakran találkozhatunk viszont olyan bejegyzésekkel, amelyek valami miatt nem közlik az utazás célját vagy okát. A források, azaz a jegyzőkönyvek feldolgozása még évekkel ezelőtt kezdődött, amikor az utazásokra vonatkozó adatokat Excel táblázat formájában számítógépre vittem, ami lehetővé tette pontos kimutatások és táblázatok készítését. Úti okmányok használata a 18-19. században A passzuslevél

7 a múltban olyan úti okmányt jelentett, amellyel át lehetett kelni a vámokon, a réveken és a különböző ellenőrző pontokon. Ezek száma az ország határain és az országon belüli utakon koronként változott a bel- és a külpolitikai viszonyoknak megfelelően. Az útlevél elődje a Salvus Conductus, azaz az oltalomlevél volt, amelyet a középkor évszázadaiban az uralkodók és a fejedelmek adtak küldötteiknek, hogy személyazonosságukat igazolni, bizonyítani tudják. A 17. század közepétől Magyarországon az adószedők és a követek vagy pedig a nádor-főispánhoz küldött megbízottak útipénzt vagy napidíjat kaptak, s rendszerint ellátták őket küldetésüket igazoló exmissionalis levéllel is. A török hódoltság idején az ország nyugati részén 1659-ben, I. Lipót uralkodásának második esztendejében a pozsonyi országgyűlés törvényt hozott arról, hogy „a mágnás urak, úgy a birtokos nemesek is, régi szokás szerint szabad útlevelet adhassanak ki, s ezeknek a harmincadokon hely adan6 CsML SzF IV. b. 434. a. 52. Csongrád vármegye Felekezeti Anyakönyvi Másodpéld. Levéltári Gyűjteménye. 1828-1851. 7 A középkori latin passus kifejezés „szoros, hágó", illetve „átkelés" jelentéssel bírt, a 17-18. században honosodhatott meg a magyar nyelvben "útlevél, személyazonosságot igazoló levél" értelemben. Dienes Istvánné 1987.202. 52