A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Törőcsik István: Régészeti és néprajzi kályhaleletek Szegedről

rült római leletek hitelesítése volt. A 18. századi ábrázolásokon is szereplő tüzérségi kaszárnya padlója alatt 350-360 cm-es mélységben két másik - szintén téglából rakott - padló részletét találtuk meg, amelyek egy elpusztult, majd megújított 17. századi épülethez tartoztak. A második leégés alkalmával az épület kályhája is elpusztulhatott, valószínűleg ehhez tartozott néhány, a padlón in situ elhelyezkedő bögre formájú kályhaszem (7. kép). Ezek a felettük elhelyezkedő agyagos feltöltéssel semmi esetre sem kerülhettek oda. Valószínűleg a tűzvészben összeroskadt cserépkályhából gurultak ki, és mivel a romok eltakarítása után rögtön megkezdhették a feltöltést, így megmaradtak eredeti helyzetükben. A feltételezett kályha szelvényünktől keletre lehet. Az épület minden valószínűség szerint egy kisebb méretű ház lehetett, második pusztulása, amelyből a kályhaszemek is származnak 1697 és 1713 közé (legvalószínűbben 1705-re) tehető. A kályha feltételezésem szerint a hódoltság utolsó évtizedeiben, de leginkább a vár felszabadulása (1686) után készült. Utóbbi feltételezésem miatt inkább már a török kort követő időszak fűtőberendezései közé soroltam be, bár a legegyszerűbb bögrés kályhák formájában lényegi változás nem történik a 16-17. században. Ugyanerre az időszakra, a 17-18. század fordulójára keltezte Ormándy János a szeged—alsóvárosi ferences kolostor udvarán talált bögre formájú kályhaszemeket. A négy ép darab mellett egy rontott (égetéskor összenyomódott) példány is előkerült, ami a kolostorhoz tartozó vagy a kolostor mellett működő műhelyre utalhat.

26 Ormándy feltételezte, hogy létezett egy olyan kályhatípus, amelybe nem voltak tál formájú kályhaszemek beépítve. Bár a publikációban kisebb kályhaszemtöredékek nem szerepelnek, így nem tudható, hogy mekkora anyagmennyiség alapján vonta le ezt a következtetést, mindenesetre a Dóm tér sarkán gyűjtött — fentebb ismertetett leletegyüttes alapján magam is hasonló következtetésre jutottam. A vármaradvány tetején talált legszebb leletek közé tartoznak egy kétfejű sast ábrázoló csempe töredékei (8. kép). A három töredék közül a legnagyobb darabon a sas koronás nyakrésze és az egyik szárnyának részlete maradt meg, a kisebb darabon pedig a balra néző sasfej. A harmadik (apró) töredéken nem azonosítható az ábrázolt részlet. A nagyobb töredék hátoldala erősen kormos. Erről a típusról Kozák Károly írt összefoglaló tanulmányt. 7 Az első kétfejű sast ábrázoló kályhacsempe a 15. század első feléből származik, de a 17. század második felétől válik gyakorivá.

28 A máz alatti fehér engob és a vörösesbarna, téglaszerű kerámiaanyag miatt nem valószínű, hogy a megtalált csempedarabok által jelzett kályha Szeged török megszállása előtt készült volna, a másfél évszázados oszmán uralom alatt pedig nyilvánvalóan nem raknak ellenséges (császári) szimbólumot tartalmazó kályhát a várban. A kérdéses töredékek így legkorábban az 1686-os felszabadulás utáni évekből származhatnak. A formai párhuzamok ugyanezt a keltezést erősítik. Az ábrázolás - stiláris jegyeit tekintve - az Iparművészeti Múzeum egyik kályhacsempéjéhez

29 áll a legközelebb (tollak kidolgozása, nyakak hossza, korona a két nyakon). Ez utóbbit Kozák Károly a 18. század Ormándy János 1994, 522. Kozák Károly 1963. Kozák Károly 1963, 185-186; 194-195. Kozák Károly 1963, 184: 60. kép. 38