A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)
Grynaeus Tamás: Makó és környéke hagyományos orvoslása I.
ilyenkor ki szokták cserélni a rosszak a gyereket. Amíg meg nem keresztelték a gyereket sátánnak nevezték. Addig pogány vagy sátán. Apf Ezekből az adatokból úgy látszik, hogy a rosszak és a boszorkányok azonosak. (Az előbbi esetleg eufemisztikus megnevezés is lehet). A mastitis neonatorumot avval magyarázták, hogy a boszorkány szívja a kisgyermek mellét. Fölismerése. Luca székkel (Luca napjától, naponként csinálja) éjféli misén ráállva Cspal lehet meglátni, ki a nagy szarvú boszorkány Föld: sose bír bemenni egyenesen a templomajtón. Csak ígyfélódalt tëszi a fejit, mintha szarva vóna. 69 'Apf Elhárítása. Kiszomborban Tóma Pannát boszorkánynak tartották a régiek, forgószélkor mondott varázsszövegben is szerepel: Gyün Tóma Panna szele: Kűpor a szömibe, Tüzes vasrúd a seggibe! (vö. Pócs XVII. 3.1-5.) Rajta kívül még Tóma Rózának, meg Joó Daninénak volt ilyen híre, csikóbűrbe jártak, utóbbit a monda szerint meg is patkolták. 70 Kz Védekezésül fokhagymát kell dugni a kulcslyukba, hogy be ne tudjanak jönni, vagy az újszülött köldökcsonkját kis fehér ruhában az ajtófélfára akasztották. Lányok-fiúk pénteken fokhagymát tettek az övükbe, hogy ne tudják őket megrontani. Akkor sem tud bejönni, ha söprűt a sarokban fölállítanak (ahogy azt még máig is teszi adatközlőnk). Ha mégis sikerült bejönnie a házba, az ajtó kilincsére gatyamadzagot (újabban e célra a bugyigumit is megfelelőnek tartják!) kötnek, így nem tud kimenni, meg lehet fogni. 71 Apf Sinka Julis néni is meg tudta rontani a tehenet, elvinni a hasznot. (A tejet tüzes késre fejve lehetett őt odaidézni) 72 Apf Ha ëvitte a tehénnek a fölit, a vályú végeire patkót szegezett, beleöntötte a tejet, baltával verte. 73 Apf Halála. A boszorkány előre tudja, mikor fog meghalni, tudását halálos ágyán kézfogással adja át, addig nem tud meghalni. 74 Apf Földeáki, embereket és teheneket megrontó boszorkány nem tudott meghalni. Szomszédasszonyától (kinek három tehenét pusztította el) bocsánatot kér, s arra kéri: tehene szőrét és kilenc hajszálát kösse rongyba és akassza be a szabadkéménybe. Ez mögcsinálta. A boszorkány mögnyugodott, oszt mög is tudott halni. 7 Föld Boszorkány halálakor nagy vihar támad. így volt akkor is, mikó az öreg Nyáriné... möghalt. Plele A boszorkányhit elevenségét mi sem jellemzi jobban, mint a 2002. évi gyűjtők megállapítása: „a boszorkányok létezése néhány adatközlőnk szerint máig is igaz valóság". Polner 1995,64. Asztalos EA 14 001,5. Sipos E. EA 17 804, 18. Polner 1978,41. (az adatban Luca napról ill. székről nincs szó). Polner 1978, 38-41. Kiss, Vörös 2002, 19. Polner 1978,46. Polner 1978,47. Kiss, Vörös 2002, 19. Polner 1978,46. Polner 1978, 55. Kiss, Vörös 2002, 18. 174