A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Medgyesi Konstantin: Lovak, lókupecek és lóügyletek a koalíciós évek Makóján

1947 júliusában egy püspökielei gazdálkodó Makóról falujába kívánt koporsónak való deszkát szállítani. A Zrínyi utcán azonban a lovas kocsira felrakott deszkák olyannyira meglazultak, hogy az egyik a jószágok közé csúszott. A lovak megijedtek, s vad futásnak eredtek. A férfi lesett, „az egyik ló halálosan fejbe rúgta, majd a kocsi a gyomrán keresztül haladt."

34 A következő esztendő tavaszán a városban egy megbokrosodott ló fellökte Rigó Lajosnét. Úgy tűnt, az asszonynak nem lett komolyabb baja, karját törte, és a lábán szenvedett sérüléseket. Az orvosok azért jobbnak látták, ha a középkorú nő egy ideig kórházi kezelés alá kerül. A baleset után két héttel azonban kórházi ágyán Rigóné váratlanul meghalt.

35 Lóalkuszok, lókupecek Lóalkusznak, hivatásosos lókereskedőnek többnyire roma származású férfiemberek szegődtek el. E kenyérkereset társadalmilag megvetett foglalatosságnak számított. A szakma űzéséhez hivatalosan iparigazolványra lett volna szükség, de gyakran az alkuszok hatósági engedélyek nélkül folytatták tevékenységüket. A korabeli sajtótudósításokban kivétel nélkül negatív szövegkörnyezetben kerülnek elő a kendőzetlenül csak „cigányként" emlegetett lókereskedők. Az egyik leghírhedtebb Makó környéki kupec Halál János volt, akiről sokat elmond, hogy a makóiak aktualizálták a régi magyar közmondást, miszerint: „Halál ellen nincs orvosság". Halálon ezúttal azonban nem a fizikai megsemmisülést, hanem a nevezetes kereskedőt értették. A kiszombori illetőségű Halál János „bonyolult lóeladási ügyei már nem egy ízben foglalkoztatták a rendőrséget és a járásbíróságot is"

36 - fogalmazott az egyik helyi lap, mikor ismertette a legújabb Halál-kalandot. Az alkusz 1600 forintért adott túl egy meglehetősen rossz állapotban lévő lovon - noha azt állította, strapabíró jószágról van szó. A vásárláskor „lóvá tett" gazda azonban hamarjában rájött: az állat teljességgel alkalmatlan arra, hogy kocsit húzzon. Visszavette így a gebét Halálhoz, s amint az újság írta: „kölcsönös szitkozódások után újabb üzletet kötöttek."

37 A kereskedő 300 forintot visszaadott a vevőnek és adott egy újabb lovat. Nem sokkal később kiderült: ez sem jobb, mint az előző. Egy másik esetben egy 12 éves ménlovat értékesített Halál Gulácsi Alajos - szintén közismert - lóalkusszal együttműködve. Az óvatlan vásárló kikötése volt, hogy olyan jószágot szeretne, amely képes mezőgazdasági munkára. A helyszínen úgy tűnt, nincs is ezzel gond. Néhány nap után viszont egyértelművé vált: a ló lusta, nem dolgozik. A szerencsétlen gazda az állat lomhaságát azzal igyekezett ellensúlyozni, hogy a hasa alá egy istrángot kötött, ami miatt a ló nem tudott állandóan lefeküdni lustálkodni, hanem kénytelen volt állva maradni. Ez a módszer csak rövid távon mutatott fel eredményeket: a ló ugyanis néhány nap múlva elpusztult. Halál minden esetben, így az előbbiekben vázolt két ügyben is, azzal érvelt: ő soha nem vállal szavatosságot azért, hogy utána mi történik a lovakkal. 34 MV 1947. július 2. 35 DFH 1948. március 5. 36

DFH 1948. július 27. 159