A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

hadifoglyokat. Először a lacsájnikot fogták meg, azután a podrajcsikokat szedték össze. Egy észrevette, hogy nem jó vége lesz ennek a játéknak, eliszkolt az erdőbe. A két géppuska a vagonajtóba volt beállítva lövésre készen. A hadifoglyokat hátraterelték. Ekkor aztán felszólította a kozákokat a parancsnok: tegyék le a fegyvert. Azok nem tették le. A parancsnok látta, hogy összecsapás lesz a vége. Azt mondta a kozák parancsnoknak: - Rátok tovább nincsen itten szükség. Elmehettek haza, itten minden ember egyforma, nincsen osztálykülönbség. Egyforma a fizetés. A kozákok összepakoltak egy vagonba. Rájuk csukták az ajtót, a mozdony odament, kitolta őket a bánya végére, (109) a sín végére. Ekkor aztán keresztbe vették a katonák, két géppuskával adták nekik az útiköltséget az útra. Akit el bírtak fogni, podrajcsikot vagy mást, bárkit, akit meggrétáztak(?), avval ott a helyszínen végeztek. A kozákokat is elküldték mindnyájukat haza, a podrajcsikokat ott a helyszínen felaggatták. Ez lett a nóta vége. Az ottmaradt a sok pízt, ládákban voltak elraktározva, egy részét szétosztották a még meglévő hadifoglyoknak, a többit elvitték magukkal. A 99. lapon elmaradottnak itt a vége. Sokára leértünk Petrozavorckhoz, ez volt azon a vasúton a legnagyobb város. Itten voltunk két nap. Itten lehetett már látni a gyárkéményeket. Ide sok hadifoglyot temettek el. Külön volt a temető, be volt szépen kerítve, szépen gondozva volt. A közepiben volt egy oszlop, három sarkán rá voltak írva oroszul, németül, magyarul a murmanszki vasútvonal áldozatai. Nyugodjanak Békében. (110) Onnan elindult velünk a vonat. Éjjel volt, nem tudtuk, hogy hová visznek bennünket. Mikor kivirradt, megállott a vonat egy állomáson. Nem tudtuk, hol vagyunk. Jön egy orosz katona. Kérdezzük, hogy hol vagyunk. Azt mondja, hogy Zvanka. Ez fő vonal Pétervár és Moszkva közt. Ezután jön Csudova. Ottan leszállok - mondja a katona. Csudovától keskeny vágányú vonal visz át Esztlandba, én odavaló vagyok. Nekünk is mondja, hogy menjünk vele, mert ő is szökevény, mén haza, ha csak lehet. Mondja, ha át bír menni, ottan már nem fél semmitől. Minden irat, ami nála volt, egy régebbi levél maradt meg nála. Volt nála egy haditérkép, ideadta, megmutatta, hol vagyunk. Nekünk is jobb lesz, ha almenünk vele, ott már tud segíteni rajtunk. De nem mertünk vele átmenni, mert féltünk, hogy bajba kerülünk. Odaért a vonat, elköszönt tőlünk. Mikor kiszállt a vagonból, nem messze ott volt a vonatja. Mindjárt hátul került, már fönt is volt. El is indult a vonat vele. О észt volt, nagyon messziről jött, mindenütt a vöröskatonától meg a milíciától félt. Miköztünk nem félt, sokmindent beszélt az út járul. (111) Minket vitt a vonat tovább. Aznap nem kaptunk főtt ételt, csájavizet is két helyen kaptunk. Kérdeztük, hol vagyunk. Azt mondják, hogy két stáció még és Péterváron leszünk. Éjjel be is ért a vonat. Én akkor aludtam. Mikor felébredek, kinézek az ablakon, hát látom a magas, nagy épületet: egy nagy állomáson vagyunk. Jön arra egy vasutas, lámpa a kezében. Kérdezzük, hogy hol vagyunk. Mondja, hogy Pétervárott. Visszafeküdtünk. Felébredünk, hát kotyog a vonat velünk, nem tudjuk, hogy merre, újból elaludtunk. Mikor felébredtünk, a vonat éppen akkor állt meg. Kérdezzük, hogy hová visznek, azt mondják, hogy Moszkva az irány. Mentünk is tovább. Megérkeztünk Moszkvába. Ott voltak a cseh katonák. Megtudták, hogy magyar és német hadifogoly társaság, adtak káposztalevest megy egy kis darab kenyeret. Két 113