A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

Kérdem, hogy adja, sesz kopek. Veszem a pénzt, adom neki, nem veszi el a kezemből. Azt mondja, hogy tegyem le az asztalra. Leteszem a pénzt az asztalra, fel akarom venni a csájnikot. Odaszólt rám, hogy: „nyilza derzsü", nem szabad felvenni. Nem engedte, hogy felvegyem. Ott kellett hagyni, kijöttem. Az volt a szerencse, hogy már akkor gyütt a cimbora. Ahogy mentünk kifelé a kali érbe, mondom neki, hogy jártam a vénasszonnyal. Bement a házba, gyütt is mindjárt, hozta a csájnikot, a tetején egy kis darab fa. Nevetett nagyon. Mondja, hogy mit mondott az öregasszony: - Azért nem engedte felvenni a csájnyikot, míg ű nem tesz rá egy kis darab fát, mert ha nincsen rajta, akkor beleiszik az ördög. Ezen aztán nagyon jó nevettünk. Ekkor aztán elmentünk az öreg házigazdáékhoz. Megörültek nagyon. Mondják, hogy üljünk le. Azt mondja nekem az öregasszony: - Igyi szudá, Iván, szegyisz szudá! Leülök mellé, mondja nekem: - Ivánuska pokazsi rukoml - mutassam a kezem. (106) Mutatom a jobb kezem, belenéz a tenyerembe, azt mondja: - Iván sztyebe szkora domoj bude jijbogom - hogy én hamar otthon leszek. De ez hamar igaz lett, úgyhogy hat hónapra idehaza is lettem. Ilyen náluk a jóslás, ez velem megtörtént, idehaza lettem, hála a jó Istennek. Megmondta: „Az útban lesz egy kevés szenvedés, de azt átvészelem, azután nem lesz semmi bajom. Odahaza nem is várnak a hozzádtartozók, meglesz a nagy öröm. De odahaza nem lesz soká ' az öröm, mert újból katona leszel és bujdosóvá leszel, nem lesz nyugtod soká '. De eztet is átvészeled. Azután lesz nyugodt életed. " Ahogy kedves Olvasó ezt itt leírtam, ezt az öregasszony jóslása szerint írtam. Egyszer halljuk, hogy jön az amerikai vöröskeresztes komisszió. Jön is, a murmanszki vasútvonalon végig jöttek. Mikor aztán megtudták, hogy hány hadifogoly hiányzik. Sokat eb módjára temettek el a mohába. Nem volt csuda, ha hullottak a hadifoglyok, nem volt orvos, aki segített volna szegény hadifoglyon. Nem törődött vele senki, csak az volt, hogy: igyi, igyi, szkaré, szkaré. (107) Sok hadifoglyot kihallgattak. Volt köztük egy magas úriember. Mikor hallja, hogy magyarul beszélünk, ő is szólt hozzánk magyarul. Mondja, hogy Budapesten járt iskolába. Nem sokat beszélt, csak annyit mondott, hogy a murmanszki vasútról minden hadifoglyot le kell szállítani más helyre és más tartományba. De a belső anyaországban meg nem volt ennivaló. Bevagoníroztak bennünket. Engem a községparancsnok vissza akart tartani, meg az orosz munkások is azon voltak, hogy maradjak vissza köztük, mert engem nagyon szerettek. Nem is akartak elengedni. Mikor látták, hogy nem maradok tovább, nem bántottak. Csap(at)onként indították a társaságot. Mink is elindultunk lefelé a murmanszki vasútról. A 99. lapon a cserkészkozákok sorsa elmaradt. Mikor a forradalom kitört 1917. március 17-én, mihozzánk később érkezett a hír. Jött egy személyvagonokból álló szerelvény, orosz vöröskatonák voltak rajta. Minden állomáson rendet csináltak, úgyhogy mindenhol átváltozott minden. A nagy kaliéri bányába nem mentek be. (108) Mikor oda értek mihozzánk, ott egy vagont a mozdonyhoz csatoltak, avval kimentek a homokbányába, tizenhat katona két géppuskával. Mikor kiértek, nem várták őket, így rajtaütöttek. Volt a foglyok között egy germán őrmester meg egy osztrák, ezek az irodában voltak mind a ketten. Ók mindent tudtak, hogy kínozták a kozákok a szegény 112