A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

A murmanszki vasútvonalon többnemzetiségű hadifogoly volt, a monarchiához tartozók, azonkívül a nagy Németországhoz szintén. A csomagküldemény mindenhonnan sok összegyűlt, akiknek nem lett meg a gazdája, kik elhaltak, kiket elhoztak be, Nagy-Oroszországba. Az orosz katonai parancsnokság kiadta a parancsot, hogy a csomagokat, ahogy a munkás verszek vannak, úgy ki kell osztani az ott meglévő hadifoglyok között, minden rang és nemzeti külön felekezet nélkül egyformán. De csak hadifoglyok között kell szétosztani. Három vagon csomag lett az egész. Összpontosították Kémbe(?) az egészet, ottan osztották szét munkásverszenkint. Azután a vercen ahányan voltak, úgy osztották széjjel, lehetőleg egyformán. így én is kaptam belőle. Kaptam cigarettát, kaptam süteményt, cukrot, egy inget, egy nadrágot, zsebkendőt, tejkonzervet, dohányt, papírt és gyufát. Akkor már úgy meg voltam javulva, hogy nagyon fulladtam, elhagytam a dohányt. Mikor a csomagokat szétosztották, hát bizony én is csak rágyújtottam egy cigarettára. Én mondtam a cimboráknak, hogy gyerünk el, az öreg trázsnyikot nézzük meg (103) Másfél versz volt oda hozzánk az öreg trázsnyik. Szeretett nagyon pecázni, úgy gondoltam, megnézem, hogy fogja az öreg a csukát. Igaz, fogott az öreg csukát, öt kilós forma is volt közte, kisebb is volt. El is mentem, de csak egyedül, a többiek közül nem gyütt el egy sem. Kimentem a strekre, a sínek közt mentem. Ballagok szépen, bal oldal felől felnézek, ott volt egy kis folyó, ebben fogta az öreg a csukát. Majd kővé váltam. Uram Isten, ott volt éppen irányomban két hatalmas medve, néztek rám. Én most merre menjek? Elmentem az öreg felé. Ahogy arrébb mentem, a medvék megfordultak szépen és lassan ballagtak. Én megijedtem, igaz, mikor megláttam őket. Odaértem, mondom ottan a többieknek. Oda is látszottak a medvék. Az öreg mindjárt fogta a puskát, mentünk is vissza. Az öreg ráfogja a puskát, elrántotta a ravaszt. Csütörtököt mondott. Az egyik ránk nézett, azután mentek tovább. Az öreg több töltényt kipróbált, egy sem volt jó. A lövedék régi volt, régi vendlusz fegyver volt. (104) Be-bejártunk a faluba, hol az egyikünk, hol a másikunk egy kis tejért vagy vajért, ha külön sütöttem egy kis lepént vagy kalácsot. Nem volt olyan hét, hogy ne sült volna valami különös ennivaló. Egyszer az egyik barátunk azt mondja nekem: - Hallod-e, komám, elmék' ki, hozok maroskit. Sütöl vele lepinyt? - Én nem bánom, hozzál. Ki is ment. Nemsokára gyün, hozott egy félliternyi málnát. Mondom neki: mért nem hoztál annyit, hogy lett volna egy tepszi lepény. Erre azt mondják a többiek: - Kíszítsd a tésztát. Mink gyerünk, hozunk még hozzá. El is mentek, Pavlicsek meg Varga nemsokára gyünnek lóhalálában, a sapka a kezükben, alig bírnak szólni. - Mi van veletek? - kérdem. - Hadd el, komám, ott vannak a talpasok öten, azt hittük, hogy kikapunk a málnáért. így nem sült málnával lepíny, maroskival kellett sütni. Onnan nem lehetett hozni többet málnát, mindég ott voltak a medvék csemegézni. Egyszer úgy jártam a faluban, elmentem tejért. Két idős család volt, odamentem. Kérdem az öregasszonytól: hogy van-e tej? Azt mondja, hogy van. Mondja, hogy tegyem le a csájnikot, a házpadozatra mutatja, hogy hová. (105) Le is tettem. Mondja, hogy üljek le, mindjárt ad tejet. Hozza is a tejet, leteszi a padlóra a csájnikot a tejjel. 111