A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

Egyszer jön az őrmester. Azt mondta, hogy (96) ezután annyi élesztőt kell csinálni, hogy a lakosságnak minden szombaton kell adni egy kis kruskával. Úgy is lett, minden szombaton jöttek élesztőért. Megismertek az ottani lakosok, az egész lakosság. Összeismerkedtünk ottan három kovács, egy suszter, egy szabó, egy borbély. A borbély Érsekújvárra való volt, egy kovács osztrák volt, civilben odahaza kaszakovács volt. Sokszor eljöttek a pékségbe. Sütöttem valamit, kalácsot vagy fánkot, mindig jóllaktak. Történt egyszer: egy éjjel zörgetnek az ajtón, az ablakot is zörgetik nagyon. Az egész faluban csak a pékségben égett a lámpa, tehát oda jöttek. Négy cserkészkozák volt. Beengedtük őket. Majdnem megvertek bennünket, hogy soká nyitottuk ki az ajtót. Látták, hogy hadifoglyok vagyunk. Vagy három kenyeret levettek a polcról, meg a vajat is megtalálták, a cukrot is. Fenyegettek bennünket, féltünk nagyon. Azt mondja a cimborám: - Elmék az őrmester úrhoz, hogy mi van itt a pékségben. Majd megleszel valahogy addig, ne törődjél semmivel. Úgy is lett. A cimbora elment. Egy félóra nem telt bele, már ott volt az őrmester harmadmagával. Egy lent maradt a lépcső aljánál, a másik meg a lépcsőn maradt fönt, (97) az őrmester meg jött be a pékségbe Janival együtt. Meglátta, a kozákok mit csinálnak. Felugrottak azok mindnyájan. Ekkor a nagy kínyóvastag kancsikát kivette a nyakából. Ekkor mondja nekik: - Igyi na ulicl Ekkor aztán adta nekik, az ajtón kívül megint kaptak, lent a lépcső aljában ott megint kikaptak. Ott összekötözték ükét, elhajtották őket a suszterhoz, mert ott volt egy üres szoba. Oda bezárták őket. A kulcsot odaadták a suszternek. Megmondta az őrmester neki, hogy három nap, három éjjel ottan fognak lenni, ki ne merje ereszteni őket, mert akkor őtet zárja a helyükre. Azután visszajöttek a pékségbe, megnézték, mit csináltak. Semmit nem bántottunk addig. Mikor visszajöttek, látták a kenyérdarabokat széjjel a földön, vagyis pallón. Másnap elvitte a darab kenyeret, kapott érte tejet, túrót. Sütöttem jó túrós lepínyt. Megemlegették a kozákok a teljhatalmat. Én, míg Jani odavolt, addig meg sem mertem mozdulni, ott ültem a kemence előtt, vártam, hogy mi lesz most énvelem. Ami aztán megtörtént. Eszem ágában sem volt, hogy a zsandárok úgy kibánjanak a kozákokkal. Elmesélte a suszter, hogy kérték, (98) hogy engedje ki őket. A suszter azt mondta nekik: van nektek jó helyetek. Se vizet, se ennivalót nem kaptak három nap. Mikor letelt a három nap, odament a zsandár őrmester, kiengedte őket. Megmondta nekik, hogy a faluba többet be ne merjenek jönni, mert nagyon rossz következménye fog lenni. Nem mertek azután bejönni a faluba. A nagy haliéri, vagyis a nagy sóderbányában voltak a kozákok negyvenen háromszáz hadifogollyal. Onnan hordták vagonban a sódert a vasút töltésire. Éjjelnappal mindig hajtották a hadifoglyokat. Két vállalkozó volt, négyen voltak felügyelők. Ezeknek a podrajcsikoknak nagyon jól ment a soruk, annyi volt a pénzük, hogy ládát kellett a pénznek csinálni. A szegény hadifogoly verejtékes munkáján szerezték a sok pénzt. Sokan megbetegedtek a cingában, vagyis a skorbutban. A kozákok nem ismerték a betegséget. Hajtották annyira, hogy sokan munkaképtelenné lettek. Még akkor is sokat megvertek, mikor már majdnem meg voltak halva. Egy hónap letelte 109