A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Benkéné Sándor Barbara Zita: Hódmezővásárhely egészségügyi kultúrája a 18. századi boszorkányperek alapján

A beteg gyógyulása jelentős mértékben attól függött, hogy a gyógyító ismerte és alkalmazta a különböző, elsősorban a helyi viszonyok között megtermő növényeket, gyógynövényeket.

102 A perszövegekből ismerhetjük meg az orvoslók „tudományának" eredetét. Az 1732-ben perbefogott Tóth Mihályné egy némettől tanulta mesterségét, míg az 1750-ben megvádolt Horváth Mihály állítása szerint Franciaországban sajátította el ismereteit. Fekete Mártonné saját bevallása szerint „Szolnokban lakott egy czifra Bába attul tanultam [az orvoslást]",

103 míg Vörös Jánosné azt mondta „Tanultam az orvosságot egy öreg Asszony túl akit Gyulán megégettek".

104 Az elsősorban gyógyhatású növények jótékony hatását ismerő és használó gyógyítók tudása évszázados ismeretanyagon alapult. Az 1700-as évek hódmezővásárhelyi boszorkányvádaskodásai és ennek nyomait őrző boszorkányperek, tanúvallomások számtalan ilyen falusi gyógymódot rögzítettek. A vadon termő növényfajok felhasználását természetesen azok előfordulási helye, azaz hozzáférhetősége jellemezte leginkább.

105 Ritkán ugyan, de előfordult, hogy a gyógyító nem maga végezte el a páciens gyógyítását, hanem „adott némely füveket afátensnek csináljon magának fürdőt'\

106 Vecseri Istvánné (1730) utasította a páciensét, hogy mikor, hol és milyen füveket szedjen. Pontosan elmondta, hogy mikor és hányszor kell fürdőt készítenie a betegnek ahhoz, hogy egészséges legyen. A páciensének a következő utasítást adta: „kellyföl hajnal előtt az Uraddal és menyei az Kotanczban és szedgy Kolokany füvett, Iglicze Töviseket és Diófának a Tövét, s förözd meg vele del előtt kilenczer étele talán meg jön... ".

107 Tóth Mihályné (1732) tanúja korábban lába gyógyítására kérte fel az aszszonyt. A később boszorkánysággal vádolt személy azonban nem készített neki kenőcsöt. A tanú szerint „...hozót hozzám egy cserépben s mondotta hogy /őzem megh, mert eő maga megh nem főzheti, és mikor megfő, estve mikor lefekszem kössem be véle [a lábam]...". °

8 Egy asszonyt „Gombay Bába kévanta volna meg gyógyítani, de a többi Boszorkányok nem engedték".

1 Talán azzal a képzettel állunk itt szemben, mely szerint az ördögtől kapott, az emberek megrontására irányuló képesség nem járhat együtt a gyógyító mesterség gyakorlásával. Az sem kizárt, hogy védekező stratégiáról van szó. A gyógyító-asszonyok védekeztek az őket ért támadásokkal szemben oly módon, hogy a boszorkányoktól elhatárolódtak, a velük való minden kapcsolatot letagadták, vagy éppen azokat legfőbb ellenségüknek mutatták.

110 Néhány esettől eltekintve a periratokból arra következtettem, hogy az orvoslók maguk szedték a különböző fűféléket, maguk készítettek fürdőt, kenőcsöt, párlatot vagy egyéb „gyógyszert". Fejér Istvánné (1730) vádlottról tanúja így beszélt: „Bíró Schräm Ferenc megjegyezte, hogy „tájegységenként vannak bizonyos ismétlődések a betegségekben, érthető ha ennek gyógyításában jártasságra tettek szert a terület gyógyító asszonyai." Schräm F. III. 1984.70. 103 Laufenauer К. 1899. 223., Ld. Függelék: 36. 104 Schräm F. I. 1983. 316., Ld. Függelék: 37. 105 Kristóf Ildikó szerint: „az orvos asszonyok és társaik leggyakrabban különféle gyógyhatású füveket használtak, amelyekből italt, fürdőt készítettek, vagy megfüstölték velük a betegeiket". Kristóf I. 1990. 144. 106 Schräm F. I. 1983. 235., Ld. Függelék: 7. 107 Schräm F. I. 1983. 231., Ld. Függelék: 6. 108 Schräm F. I. 1983. 238., Ld. Függelék: 10. 109 Schräm F. I. 1983. 235., Ld. Függelék: 7. 110 Kristóf I. 1990.92-93. 82