A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Benkéné Sándor Barbara Zita: Hódmezővásárhely egészségügyi kultúrája a 18. századi boszorkányperek alapján

Margitot [Fejér Istvánné] lattá egyik árokrúl a másikára keresztül kassái járni... talangh füveket ismét szedett". ' Vörös Istvánné (1755) iglicetövist és egyéb füveket gyűjtött („holmi füveket tépet"), vallomása szerint „holmi apró cseprő orvosságokkal gyógyítottam".

11 Az „illegitim" gyógyító „megföreztette", „meg kentte", „meghuzogatta" a beteget, a „gyermek fájdalmas torkát nyomta", „fakasztotta", „sebeket kötözött", „italt főzött", „zsírt csinált", „párlitott". Gyakran csak azt tudhatjuk, hogy „bizonyos fürdőt" főzött „mindenféle füvek", „némely füvek" vagy „más füvekkel együtt". Találtam utalást „kilenc féle faág" és „büdös fürdő" megnevezéssel is. Az általam vizsgált városban gyakran kenéssel (zsír, háj, nyál, „édes tejfel"), kötözéssel (péppel, kenőccsel) és fürösztéssel („kolokanyfű", „iglicze tövis" és „diófa tövéből fürdő" vagy „némely füvekből fürdő") gyógyították a pácienseket. Néhány esetben fordult csak elő a masszás, füstölés és csontrakás, mint a gyógyító eljárás része .

n3 A szokványos, évtizedek és évszázadok alatt „kikísérletezett" orvosságok legmeghatározóbb elemei a gyógynövények és más növényfajták lettek. A teljesség igénye nélkül néhány olyan gyógyító eljárást szeretnék kiemelni, melyeket alapvetően a hagyományos gyógyítók alkalmazhattak és alkalmaztak is a környéken. A Mázsás Ferencné (1754) elleni perben, egy betegnek félrerándult a szája, ami miatt nem ehetett és nem ihatott. Egy „Czigány Asszony" javasoltára „Szivánk nevű Kóróval Párlitotta az fejét, s avval gyógyította megh magát". Vörös Jánosné (1755) páciense szerint ő maga nem ugrott és nem is esett el, mégis a „lába rosszul van", „helyibül ki húzódván job lába, mintegy másfél arasszal másiknál hosszában".

u5 A boszorkány-gyógyító hírében álló Vörösné tövises iglicével orvosolta baját. A növényt az orvosasszony szedte, és más füvekkel együtt abból főzött fürdőt páciensének. 1749-ben Csonka Puskásné vallomást tett. Ebből tudhatjuk meg, hogy a következő, rontásnak mondott esetre tisztesfüvet (tarlóvirágot) használt: „...úgy megromlott a tanú, hogy ha a testét késsel meczették volna sem érzette volna, a szemeivel nem látott, a szája kisebesedett, úgy annyira, hogy a világért sem ehetett, a szemét soha be nem hunyhatta, a feje úgy zörgött mint a' rosta"}

1 Fekete Mártonné (1755) betegét hónapokon keresztül (karácsonytól Szent György haváig) sokféleképpen orvosolták. Ekkor hívták meg őt, hogy a „nyavalyából" a férfit kigyógyítsa. Az asszony a következőképpen járt el: „fenyőágakat főzvén vizbe azzal párgolta Lakos Mihály fejét", majd süvegdarabbal kötözte, és végül tisztesfűből, fenyőágból és „Temondád fűből" fürdőt főzetett.

117 Szabó Istvánné (1756) gyógyító ugyancsak „temondád füvet" (piros ebszőlő) használt. Egy olyan kisfiú gyógyítására ajánlotta, akinek „el ment az esze". 111 Schräm F. I. 1983. 236., Ld. Függelék: 7. 112 Schräm F. I. 1983. 317., Ld. Függelék: 37. 113 Schräm Ferenc szerint: „A kezelések legáltalánosabb módja a kenés, kötözés, fürösztés" volt. Schräm FUI. 1984.71. 114 Schräm F. I. 1983. 305., Ld. Függelék: 34. 115 Schräm F. I. 1983. 307., Ld. Függelék: 37. 116 Bessenyei J. 1997. 212., Ld. Fügelék: 28. 117 Laufenauer К. 1899. 229., Ld. Függelék: 36. 83