A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Benkéné Sándor Barbara Zita: Hódmezővásárhely egészségügyi kultúrája a 18. századi boszorkányperek alapján

elesett, a csontját eltörte, „kézzúzódást" szenvedett vagy „nyakcsapja leesett". Gémes Györgyné 1739-ben csípőficamot gyógyított. Ugyancsak gyógyítóhoz vitték azt, akinek a térde „kiment", vagy ha a keze kificamodott, a lába „kihúzódott". 1740-ben Szabóné peréből tudjuk, hogy az asszony helyrerakta egyik betege lábát, talán „csontrakó" volt. Az egyik betegénél olvashatjuk a következőt is: „a Czipeje el szakasztodott a Derekátúl, öszve dagatt a fél tompora, és belől meg evesedvén, bé ette magát a bélére, onnan a száján jött ki a Matéria"}

1 A testen előforduló sebekről, a szájnak, a lábnak és a karnak a kisebesedéséről, valamint ennek gyógyításáról négy perben (Csóné, Szabadon Istvánné, Vörös Jánosné, Katona Istvánné), öt eset kapcsán olvashatunk. Az 1744-ben vád alá helyezett Csónét egy sebes láb gyógyításához hívták. Az asszony bekötötte ugyan a sebet, de az mindig kiújult, szaporodott és „nevelkedett".*

3 A különböző bőrbetegségek kezelésére utal az 1744-ben perbefogott Csóné perében a „szederjes bőr", vagy Szabó Istvánné perében (1756) a „szederjes kisgyerek" említése. 1730-ban a Vecseri Istvánné ellen lefolytatott boszorkányperből ismert, hogy az asszonyhoz fordultak gyermektelenség (meddőség), fogcsikorgatás, étvágytalanság, valamint kézfájás miatt is. Míg valaki a meddőség miatt orvosoltatta magát, 4 addig az 1754-ben perbe fogott Mázsásnérói azt tudjuk meg, hogy egy terhesség esetében a magzatelhajtást (abortuszt) azért nem végezte el, mert a páciense már több hónapos terhes lehetett („a terhét is megérzette"). Gyakoriak lehettek a szembetegségek, elsősorban is a vakság. Fejér Istvánné (1730), Csóné (1744), Szabados Istvánné (1749) perében több más betegséggel együtt szerepel a sértettek megvakulása, esetleg annak orvoslása

85

. Benyke Jánosné (1734) tanúi arról számoltak be, hogy az asszony „fájós, dagadt torkot" gyógyított, vagy „sebet, torkot fakasztott". A nátha mellett ellenszert kerestek lábfájásra (Tóth Mihályné, 1732; Ludverő Mihályné, 1740), orrvérzésre (Gémes Györgyné, 1739), csontfájásra és szájzárra (Vörös Jánosné, 1755), körömméregre (Szabó Istvánné, 1756), kutyaharapásra és vérfolyásra (Horváth Mihályné 1750) is. Ugyancsak Horváthné perében fordul elő álmatlanság, tályog, „sertésbeli hideglelés", valamint vérvizelés. Szabó Istvánnéhoz (1756) sokan folyamodtak orvoslás miatt, illetve maga is sokat járt gyógyítani. Az ellene folytatott perből ismert, hogy hideglelésre dohánylevelet használt. Ugyancsak hideglelésről van szó egy másik boszorkányperben (Égethő Andrásné, 1734), ahol az szerepel: „hidegh ki lelte Péntek napon"* Tályogra következtethetünk Szabó Istvánné (1756) vádlottnál, akinek az egyik tanúja „kifakadt" lábról és testről beszél. Orbáncról („orbáncz") van szó Csóné perében (1744). Itt a következőket találjuk: az egyik tanú lába „mint egy oszlop ollyanra dagadott".

81 A tanúvallomásokban gyakran utalnak pokolvarra. Az 1730ban vádolt Fejér Istvánné tanúja szerint: „keze ollyan lőtt mint egy fekete süveg".

88 A 82 Schräm F. I. 1983. 265., Ld. Függelék: 19. 83 Schräm F. I. 1983. 270., Ld. Függelék: 22. 84 Vecseri Istánné 1730., Raj Andrásné 1739. pereiben 85 1744-ben, a Pillangóné elleni eljárásból egy lónak a szembetegsége is szerepel. Ezek szerint a ló szeme könnyes lett, meghályogosodott, majd a ló megvakult. Schräm F. I. 1983. 273., Ld. Függelék: 23. 86 Schräm F. I. 1983. 247., Ld. Függelék: 13. 87 Schräm F. I. 1983. 269; Ld. Függelék: 22. 88 Schräm F. I. 1983. 234., Ld. Függelék: 7. 79