A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Mód László: Egy dél-alföldi mezőváros gazdasági kapcsolatai a 18. században

te. E nagy vonzáskörzettel rendelkező sokadalmakat állati és növényi termékeikkel is gyakran felkeresték a szentesiek. Az 1797 novemberében tartott Lipót-napi vásárba a városból Sallai Szabó János szekerén Oláh Márton kereskedő 56 darab juh-, 3 ló- és 11 marha bőrét valamint három zsák gyapjút szállított.

96 Egy 1798-ban lefolytatott perben arra is találhatunk utalást, hogy a szentesiek a pesti vásárban sajtot is árultak.

97 Témánk szempontjából rendkívül sok tanulsággal szolgál az az 1783-ban lefolytatott per, amely Zsákai György és Görbe Nagy Mihály között zajlott. A két szentesi lakos 34 lovat vásárolt a városban, majd némi haszon reményében megpróbálta értékesíteni az állatokat. A vita abból támadt kettejük között, hogy egyikük kevesellte a bevételből reája eső részt. Az állatokat először a Szent Iván napján tartott székesfehérvári vásárba próbálták meg eladni, de csak 18 lovon sikerült túladni, 16-ot pedig haza kellett hajtani. Az anyagi természetű vita miatt a peres iratok részletesen beszámolnak az utazások során felmerülő költségekről: „ Lovasi Jánosnak Fejérvárig, onnan ismét hazáig, a' hajtásért, adtam 2. Rhénes Forintokat a' lovaknak a' Tiszán való által költöztetésekért, valamint a ' Bődi Révnél 2. Rhénes Forintokat és 33. Xrokat, úgy a ' Dunán való által szállittatásokért, Duna Földvárnál fizettem L Rhénes Forintot, és 42 Xrokat ugyan Fejérvárt ezen lovaknak aklot bérlettem 4. Rhénes Forintokért." Ezt követően a lovakat Vásárhelyen az Úrnap utáni kisvásárban, majd Pesten, Nagykőrösön, végül a debreceni téli vásárban próbálták meg értékesíteni.

98 Az idézett peres ügy úgy gondolom kellőképpen igazolja azt, hogy a 18. század második felében a mostoha közlekedési viszonyok ellenére is viszonylag nagy távolságokat tettek meg a szentesi lakosok, akik a haszon reményében a várostól akár több száz kilométerre fekvő települések vásárait is felkeresték. Szentesen a 18. század második felében a helyi céhes iparosok

99 intenzív és kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek. Rendszeresen látogatták árucikkeikkel a környező települések vásárait, de előfordult, hogy a messzi vidékekről érkező kereskedők kínálták számukra a munkájukhoz szükséges alapanyagokat. 1795-ben egy olyan peres eljárás zajlott a szentesi tanács előtt, amelyben Kegyer György 95 Barta László 1979. 11. 96 CsML SzF V. A. 102. b/3. Tan. ír. 1797. 697. 97 CsML SzF V. A. 102. b/3. Tan. ír. 1798. 742. 98 CsML SzF V. A. 102. b/2. Tan. ír. 1783. 394. 99 Az alföldi és a dunántúli mezővárosok 18-19. századi céhes fejlődésének előzményei a török hódoltság korába nyúlnak vissza. Az újjáéledő településeken a céhszervezetek a 17. század végén és a 18. század elején jöttek létre. A kézművesipar fejlődésének lehetőségeit elsősorban a rendelkezésre álló helyi nyersanyagok határozták meg. A külterjes állattartás termékeire épült az olykor több száz mesterembert foglalkoztató csizmadiaipar, tímármesterség és szűrposztókészítés. A mezővárosi és a falusi kézművesek a földesúr beleegyezésének elnyerését követően folyamodhattak céhkiváltságért, de meg kellett szerezniük a községi elöljáróság illetve a városi tanács hozzájárulását is. A 18. században Szentesen három céh működött. A csizmadiák 1743-ban kérték céhszabályzatuk elismerését, amit egy év múlva, azaz 1744-ben tízen el is nyertek. A takácsok 1767-ben kapták meg 22 pontból álló céhlevelüket. A szabók, a szűcsök és a szűrszabók 1777-ben folyamodtak a megyéhez artikulusaik kiadásának siettetése céljából. Eperjessy Géza 1967. 13-14., Pozsár István 1912. 103-104, 106-110. 38