A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)
Mód László: Egy dél-alföldi mezőváros gazdasági kapcsolatai a 18. században
bisztrai 100 kalmár tett panaszt Nagy István szentesi szűrszabó ellen, mivel a céhes mester nem adta meg neki a 40 vég szűrposztót, ami 520 forint értékű volt. Az instanciájára beadott válaszból azonban nemcsak az derül ki, hogy a Gömör megyében élő Kegyer György járt rendszeresen a városban, hanem 1792-ben a szentesi iparos maga is elment Bisztrára: „ Ezelőtt mint egy 3. esztendővel, a' Túri Szűr Szabó által illy izenetet tett én hozzám a ' nevezett Kereskedő, hogy Szarvason meg vett 64. vég Szűrét vigyük fel Bisztrára kalolni." m Az írásos források szerint a várost a Gömör megyei Csetneken 102 élő kereskedők is felkeresték, akik különböző vaseszközökkel üzleteltek. 103 A szentesi határban legelő hatalmas állatállományt szárazság idején messzi tájakra hajtották, ahol télen is talált magának eleséget a jószág 104 : „ Sokszor szorultak így ebb ' az időben a szentesiek jószágaikkal más határokra, mert tágas levén a határ bő időben sok szénát össze takaríthattak - s ' mikor a tél engedelmes volt a szénára sem volt szükség nagy részént az avaron legeltek. Ennélfogva sok jószágot tartottak. Ezt a sok jószágot nem istállókb ' hanem állásokb ' szénázták itt a sok takarmány elvesztegetődött 's a másik esztendőre kevés maradt, a mikor hát szárazság volt kenteiének voltak számos barmaiknak más határokon keresni telelő hellyet. " 1789-ben 1 a mostoha időjárási viszonyoknak köszönhetően az ún. Dobos ménest a Bánátba, a 100 A településen Fényes Elek szerint jelentős volt a gyapjúfeldolgozás: „...tágas legelőjén marhát, különösen sok juhot tart, s ennek gyapjából durva fehér posztót szővén, ezt Rimaszombaton adja el." Fényes Elek 1851.1.137. 101 A szűrposztót vízi energiával működő kallómalmokban tömörítették. A szerkezet ütőfejei a nedves szövetet tartalmazó vályúba zuhantak. Ettől a gyapjúszálak összezsugorodtak, a szövet vastagabb, tömöttebb lett. Filep Antal-Szolnoky Lajos 1979.727-730. CsML SzF V. A. 102. b/3. Tan. ír. 1795. 645. 102 A felvidéki nyersvas gömöri kereskedők közvetítésével került az Alföldre. Csetneken még a 19. század közepén is jelentős vasbányászat folyt. A vasáruval a település lakossága rendszeresen fuvarozott. Takács Péter-Udvari István 1991b. 230. 103 CsML SzF V. A. 102. m/3. Bír. és Köz. Szám. 1791/92. 104 Az árutermelő állattartásból élő alföldi mezővárosok számára a jószágállomány teleltetése, szűkös időkben a takarmány biztosítása kulcskérdésnek számított. Az állatokat ameddig lehetett legeltették. Téli időszakban a meghagyott avar fű valamint a réteken kaszált széna szolgált táplálékul. Száraz, aszályos esztendőkben azonban komoly gondot okozott a jószágállomány etetése. Éppen ezért a telelő állat jópárszor messzi tájakra szorult, ahol a vízjárta rétségekben is talált magának elegendő élelmet. A nagykunsági szarvasmarha- és juhnyájakat aszályos években már a 18. században távoli rétes területekre, folyóvölgyekbe hajtották. A jószágállomány főleg a nyírségi Rétközben, a Sárréten, valamint a Tiszamentén talált magának élelmet. A karcagiak a Berettyó-mentén, a kunhegyesiek pedig Tiszabő és Tiszaroff környékén teleltettek. A kecskeméti és a környékbeli juhászok a 19-20. század fordulójáig Óbög és Kecske környékére hajtották a jószágot. A Dunántúlon a Sárköz, a Dráva-mente, a Szigetköz valamint a Sió, a Sárvíz és a Séd mocsarai szolgáltak telelő helyként. Az Alföldön az ármentesítő munkálatok előtt sem voltak ritkák az aszályos évek. A pusztító szárazságok rendszerint akkor következtek be, amikor az áradások elmaradtak és a nyári időjárás is kedvezőtlenné vált. Az állatállomány fenntartásában tehát fontos szerepet töltöttek be a folyó menti, dúsabb vegetációja árterek valamint a mocsaras, lápos térségek. Szabadfalvi József 1984. 25,56. 105 A Szentesi Refor Ekklésia Históriája II. 205-206. 106 Az 1789-es és az 1790-es aszályos esztendő nemcsak Szentes környékén, hanem szinte az egész Alföldön éreztette hatását. Komoly gondot okozott a takarmányhiány, ami miatt a kunsági települések kénytelenek voltak jószágaikat távoli helyeken teleltetni. A kunhegyesiek Szabolcs vármegyébe valamint a Tiszahátra hajtották állataikat. Szilágyi Miklós 1966. 92, 99-100. 39
