A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Mód László: Egy apátfalvi hajósvállalkozó család életútja

A háború után a Marczikák ugyan felhagytak e jól jövedelmező foglalkozással, de a Maros továbbra is fontos megélhetési forrás maradt számukra. A homokkitermelésben, ami a faluban számos családnak kiegészítő kenyérkeresetet biztosított, továbbra is résztvettek. Csináltattak egy homokos ladikot, amely akár 2-2,5 köbméternyi homokot is elbírt. A halászok által használt ladikokkal szemben a homokos ladikok nagyméretűek voltak: hosszuk elérte a 6-7 métert is, szélességük pedig 2 méter volt. A homokolás mellett Marczika Sándor és Marczika András 1957-58-ban révészkedett is. Főleg az apátfalvi kettősbirtokosokat szállították át román oldalon fekvő birtokaikra, mivel a közúti hídon 1940 óta nem lehetett közlekedni.

30 Az alkalmi átkelőhelyet igénybe vevő kettősbirtokosok földterületüknek megfelelő bért (termény) fizettek a révészeknek egy évre. A Marczikák az átkelőket reggel 7 és 9 óra között vitték át a túlpartra, délután pedig 4 és 5 óra között szállították vissza őket. Marczika Sándor miután felhagyott a homokkitermeléssel, a vízügynél kezdett dolgozni. Először kubikos munkát végzett, majd két évig segédgátőr volt Apátfalva határában, Fehérháznál, 1964-ben pedig kinevezték gátőrnek. Hajózási technika

31 A Marczika család hajóit a deszki szerbek lovai vontatták.

32 Az 1940-es évek elejétől kezdve a Tiszán nagyobb távolságokra már motoros vontatókkal közlekedtek. Szívesen dolgoztak együtt a makói Gesztesi nevű hajótulajdonossal, akinek a vontatóján a levelekben is szereplő Hangái József volt a kormányosa. A vontatók felfogadása fuvaronként történt. Apátfalván ma is szívesen emlegetik a deszki Radin Ljubót, aki 6-8 lóval vett részt a hajózásban, és béreseket is alkalmazott. Ha szükség volt a hajóvontatók munkájára, akkor Apátfalvárói, illetve a szegedi rakpartról valamelyik hajós kerékpárral vagy gyalog elment Deszkre, és megegyezett a szerbekkel. A hajót a rakománytól, a vízállástól és a hajó méretétől függően 3-5 ló vontatta. A vontatás a kirakodás után az új szegedi oldalon kezdődött. A vontatókötél a hajó elején felállított őrfához csatlakozott, amit ereszkedéskor rendszerint leszereltek. A hajóvontatók lovas kocsiját pedig a hajó vízhányójára tolták be, amely a jármű középtájára esett, nevét pedig onnan kapta, hogy a beszivárgó vizet innen hányta ki a személyzet.

33 A Az 1894-ben épült híd 1920 után is használatban volt. 1940. július 9-én azonban az aláaknázott vasszerkezetet a románok felrobbantották. Tóth Ferenc 2000. 103. 1 Adatközlőim 50-60 év távlatából sajnos már nem emlékeztek a hajózás minden egyes részletére, így a fejezetben szereplő leírás sem lehet teljességre törekvő. 32 A Duna és a Tisza menti hajózási központokban vagy a közelükben fekvő településeken vállalkozó szellemű fuvarosság alakult ki, akik a hajók vontatásával foglalkoztak. A pesti és budai hajósgazdák fahajóit tahitótfalui, szigetmonostori, kisoroszi, szentendrei kocsisok, a győriekét a véneki, a kunszigeti, a tolnaiakét a bogyiszlai, a bajaiakét pedig a bátai fuvarosok vontatták. Szeged környékén kizárólag a deszki szerbek vállalkoztak lovas hajóvontatásra. A múlt században ugyan a szőregi szerbek is bekapcsolódtak a hajózásba, de számuk sohasem érte el a deszkiekét. Századunk elején Deszken kb. 40-50 fuvaros foglalkozott rendszeresen hajóvontatással. Gráfík Imre 1984. 270-271., Juhász Antal 1993. 786. 33 Csermák Géza 1956. 21. 193