A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Mód László: Egy apátfalvi hajósvállalkozó család életútja

lovak a Maros mentén húzódó vontatóúton, vagy ficsórjáráson haladtak, ami kb. 6 méter széles volt. A 18. században a folyó menti települések jobbágyainak kötelességei közé tartozott a vontatóút egy öl szélességben történő megtisztítása a fáktól és a bokroktól. A 20. század első felében az Aradi Folyammérnöki Hivatal minden évben kora tavasszal, a hajózás megindulása előtt rendbe hozatta a vontatóutakat. A vontatást akadályozó fákat, bokrokat kivágták, a folyómedret pedig átvizsgálták.

34 A ficsôrjàràst a partmenti birtokosok művelés alá foghatták, de a lovak által okozott kárt senki sem térítette meg. Az 1940-es évek végén a vontatóút rendbentartására a partmenti birtokosokat próbálta rászorítani a Szegedi Folyammérnöki Hivatal. A ficsôrjàràst négy méter szélességben kellett megtisztítani a füzestől, az élő sövénytől, illetve a partoldalból kiálló fáktól.

35 A vontatóút Szeged és Makó között a bal, Makó és Nagylak között pedig a jobb parton húzódott. Gyakran előfordult, hogy a víz sebes sodrása miatt a lovak nem tudták a hajót vontatni, ebben az esetben a hajósok csáklyák segítségével próbálták meg a járművet a víz ellenében feljebb és feljebb juttatni. A hajók irányítása a timonnyal és a két hosszú kormánylapáttal, vagyis az órradzókkal történt. A fartőkéhez erősített, deszkalapokból összeállított timonyt jórészt csak vontatáskor használták. A hajó elején és hátsó részén található órradzókat ereszkedéskor és vontatáskor egyaránt alkalmazták. Az órradzós az állásnak nevezett emelvényről kezelte a szerkezetet. A lentát akkor használták, ha a Tisza áradása visszaduzzasztotta a Marost, és csak nehezen lehetett haladni. A hajók rendszerint orral lefelé ereszkedtek. A könnyebb irányíthatóság érdekében csendesítő láncot engedtek a vízbe. Ezáltal a hajó lassabban haladt, mint a víz sodra, így könnyebben lehetett irányítani a járművet. Teher nélkül éjjel is ereszkedtek, de ilyenkor viharlámpákkal kellett megvilágítani a hajótestet. Viharban, nagy hullámzáskor a hajóval meg kellett állni, mert félő volt, hogy a habdeszkák felett túl sok víz került volna raktérbe. A Maros szeszélyes vízjárása gyakran megnehezítette a vízi közlekedést és teherszállítást. Annak ellenére, hogy a hajósok jól ismerték a folyó egyes szakaszait, a hirtelen vízállásváltozás miatt gyakran elakadtak, porondra futottak a hajók.

36 A veszélyes szakaszokon két méter hosszú léccel mérték a vízmélységet a hajó előtt haladó ladikból. Az elakadás főleg a teherrel megrakott, ereszkedő hajókat fenyegette. A hajót & járgány vagy a gugora segítségével szabadították ki aporond fogságából. A járgány tulajdonképpen egy vastag faoszlop volt, ami a hajón a két bak között helyezkedett el. A szerkezet használata előtt a vasmacskát és a kötelet ladikba tették, felvitték a folyón, majd leengedték, vagy pedig a parthoz erősítették. Ezután a járgány segítségével feltekerték a vasmacskához rögzített kötelet, a hajó pedig szép lassan lekerült а porondról. A gugoráX а járgányhoz hasonlóan a hajó elakadása esetén használták. A gugora tulajdonképpen a parton felállított tölgy- vagy akácfából esztergált oszlop, amire a vontatókötelet csévélték fel. Az elakadt hajó kiszabadítása gyakran úgy történt, hogy a hajót megfelelő irányba állítva megvárták, amíg a folyó kimossa a homokot a hajótest alól. Volt olyan eset is, amikor egy egész éjszakát kelJuhász Antal 1993. 795. CsML (MF) V. 253. с. Apátfalva. Dobolási könyvek. 1948. szept. 7. Az apátfalvi népnyelvben & porond kifejezés a Marosból kiemelkedő, homokos, zátonyt jelent. 194