A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Nagy Vera: Az 1904-es ipari és mezőgazdasági kiállítás Hódmezővásárhelyen

mint akik a legnagyobb részt vállaltak a munkából. Ennek a kiállítási résznek a szervezők is nagy jelentőséget tulajdoníthattak, mert a kiállítás elnöke szakértőként meghívta Semayer Vilibáldot, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának igazgatóját, majd a rendezés idején Bátky Zsigmond, a Néprajzi Osztály őre nyújtott szakmai segítséget a tárgyak csoportosításában. Ugyancsak a bemutató fontosságát jelzi, hogy olyan jeles helyet adtak át megrendezésére, mint a városi tanács tanácsterme és a polgármesteri szalon. A néprajzi kiállításban a művészek saját gyűjteményeikkel is szerepeltek: Tornyai 92 darab, Endre Béla 37 darab néprajzi tárggyal. A kiállítás a szakértői részvétel ellenére nem csupán néprajzi tárgyakból állt, hanem részben régiség és kuriózum bemutatóvá vált, ahol a japán legyezőtől a lávakövön keresztül a pápai ezüst amulettig sokféle tárgy helyet kapott. Ennek ellenére a bemutatott néprajzi anyag olyan gazdag volt, hogy a Néprajzi Értesítő ismertetést közölt róla Samu János budapesti főgimnáziumi tanár tollából, aki szerint ez volt a kiállítás legérdekesebb, legértékesebb és legtanulságosabb része.

30 Cikke azért fontos számunkra, mert az Útmutatóval ellentétben nem csupán felsorolja a kiállított tárgyakat, de bővebb felvilágosítást ad a néprajzi bemutatóról, olyan részletekkel, melyeket máshonnan nem tudhatunk meg. Leírja, hogy a kiállítás a város néprajzáról teljes képet igyekezett nyújtani oly módon, hogy: „A város határával térképek, a dűlők neveinek táblázata és tájképek ismertették meg a nézőket. E képeken ott láthatjuk a város minden nevezetesebb részét, épületeit, utczákat, a kanyargó Tisza partjáról hangulatos tájképi részleteket, a határ minden részéről tanyákat a rajtuk folyó mezei munkák csaknem mindenikével, szőlőskerteket, sétálóhelyeket stb. A lakosság anthropológiájára vonatkozott a rendkívül gazdag arczkép-gyűjtemény, tiszta magyar fajból válogatva, a vásárhelyi férfiak és nők tipikus alakjai. Az illetők eredetére valló családneveket egy táblázat tüntette fel." Csak feltételezni tudjuk, hogy e képek készítésében Plohn Józsefnek lehetett nagy szerepe. A Tornyai János Múzeumban őrzött üvegnegatívjai közül valószínűleg többnek is lehet köze az 1904-es kiállításhoz, de pontos adatolás hiján ezt nehéz megállapítani. Samu János cikke a kiállított tárgyak közül kiemeli a bútorokat, melyek közül 20 tulipános láda, 18 téka, 7 faragott tükör volt látható, a bútorok között legrégebbi egy 1790-es pad, valamint egy 1782-ből való karosszék. A hímzésekről megjegyezte: „Különös figyelmet érdemelnek azok, a melyek(et) az ottani öreg templompadlás festményeiről néztek le." Úgy látszik, erre a gondolatra Samu János írása hívta fel Kiss Lajos figyelmét, mert ezt magáévá tette a szőrös párnavégekről készült írásában.

31 Samu János a 19. századi népi kerámiák méltatása mellett írt a fazekasság továbbéléséről is, mely a kiállítás ipari részén látható, de jó szemmel észrevette, hogy: „...az állami agyagipari tanműhely vezetése mellett újabb időben a régi egyszerűbb formák mellett újabb s sokszor nem is magyaros formák és díszítések is feltűnnek". A céhes anyag felsorolásában a céhkancsók mellett a következőket találjuk: 29 Kiss L. é.n. 9-10. 30 Samu J. 1904.289-294. CsML.HF. A kiállítás vendégkönyve. 31 Kiss L. 70